Április 29-én, szerdán példátlan kirohanást intézett Klaus Iohannis államfő a PSD, illetve a romániai magyarság ellen abból az alkalomból, hogy az RMDSZ képviselőcsoportja révén sokadszorra benyújtott, a Székelyföld Területi Autonómiája nevű törvénytervezetet a Képviselőház – tekintve, hogy a sok elodázás miatt kicsúszott az időből – hallgatólagosan elfogadta, átutalva a döntő háznak, a Szenátusnak. Az, „természetesen”, a kirohanás után elutasította. A példátlan esettel a román sajtó is sokat foglalkozott, sokan elítélik az államfő kirohanását. Az ügyben megkerestük Faragó Péter RMDSZ Arad megyei elnököt, parlamenti képviselőt is.
– Képviselő úr, hogyan történhetett meg egy efféle, Vadim Tudort is túlszárnyaló magyarellenes kirohanás?
– Az erdélyi magyarság jogos, európai példákkal is alátámasztott igénye az autonómia valamilyen formájának a megteremtése. Tekintve, hogy Erdélyben különböző helyzetekben élünk, ennek megfelelően különböző autonómiamodellek, -típusok a megfelelőek számunkra. Székelyföldön tömbmagyarság él, ezért nyilvánvaló, hogy ott a területi autonómia az elvárás, míg a mi vidékeinken a szórvány-helyzetünkből és számarányunkból adódóan, nevezetesen, Arad megyében abban hiszünk, hogy számunkra a kulturális autonómia a megfelelő, amely biztosíthatja identitásunk megőrzését, közösségünk fejlődését, megmaradását. Leszögezem: nagyon kevés román politikus meri felvállalni és elmondani, hogy kérésünk jogos. A többség, vérmérséklettől függően, ellenzi az erdélyi magyarság autonómiaigényeinek a teljesítését. Az RMDSZ azonban abban hisz, hogy higgadt, nyugodt párbeszédre van szükség a románok és a magyarok között az előrelépéshez. Ennek megfelelően, a parlamentben szoktuk igényelni, követelni, hogy tárgyaljunk az autonómiáról. Az elmondottaknak megfelelően, a képviselőink révén be szoktuk nyújtani a Székelyföldi Autonómia Statútum tervezetét. Mert ez az egyetlen járható útja és módja a célunk elérésének. Ennek fényében, teljesen megdöbbentő volt a múlt heti államelnöki hisztériás kirohanás. Primitív, gyalázkodó stílusával méltatlan egy európai átlagos politikushoz is, annál inkább egy európai tagállam elnökéhez. Mindannyian tudjuk, hogy Iohannis elnök soha nem volt a kisebbségi jogokért megszólaló politikus, annak ellenére, hogy sokaknak, talán naivan, elvárásaik voltak vele szemben, hiszen szász gyökerei vannak. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az eddigi államfők közül ő volt az egyetlen, akinek március 15-én soha nem volt üzenete az Erdélyben élő közel másfél millió magyar közösséghez. Kirohanásával megsértette a magyar nyelvet, uszított a magyar nemzetiségű és magyar nyelvet beszélő emberek ellen, megpróbálva lealacsonyítani azokat, mert identitásuk, kultúrájuk ez a nyelv. Olyan stílusban tette, amilyet nagyon régen nem hallottunk közéleti szereplőtől Romániában. Megdöbbenéssel vettük tudomásul az államelnök újfajta stílusát, azonban ennek ellenére is bocsánatkérésre szóltjuk fel! Ugyanakkor elvárjuk, hogy soha többé ilyet ne merjen magának megengedni! Mindenki számára nyilvánvaló, hogy e tettével politikai céljai voltak, hiszen a témával el kellett terelni a figyelmet a tényről, hogy az egészségügyet a kormány messzemenően nem kezeli megfelelően, hogy ne is beszéljünk a már jelentkező, de ezután fokozódó gazdasági gondokról. A politikai közbeszédet a jelzett kérdések uralták mindaddig, amíg e kirohanását nem intézte a magyarság ellen. Teljesen nyilvánvaló, hogy klasszikus figyelemelterelési politikát folytatott. Megengedhetetlen, ahogyan a magyar közösség ellen uszított.
– Ezt támasztja alá a tény is, hogy napokkal a Képviselőház hallgatólagos elfogadása után történt e kirohanása?
– Valóban, az Autonómia Statútummal elsődlegesen a Képviselőházat kerestük meg, ám a házszabályzat szerint, amennyiben egy meghatározott időintervallum alatt a tervezet nem kerül megvitatásra, akkor az hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánul, és átmegy a döntő házba, ez esetben a Szenátusba, amelynek a döntése már nincs semmiféle időintervallumhoz kötve. Erre talán egyik legjobb példa volt a Kisebbségi Statútum, ami hosszú éveken keresztül a Képviselőházban feküdt, és nyilvánvaló volt, hogy a Szenátusba kerül, ahol majd megszületik a végső döntés. Nyilvánvalóvá teszi a politikai figyelem-elterelést az államfő részéről, hogy a Képviselőháznak a március 25-én történt hallgatólagos elfogadása után, vagyis több mint egy hónapra rá robbant ki miatta. Teljesen nyilvánvaló, hogy tisztán politikai célzattal próbálta elterelni a közélet figyelmét a mindennapos gondokról, a kormány tehetetlenségéről, hozzá nem értéséről. Legnagyobb gond, hogy államelnöki szintre emelte az alpári stílusú uszítást. Ezek után, az országban kerülhetnek olyan politikusok, akik úgy érzik: ha az államfőnek lehet, akkor nekik miért ne lehetne? Kirohanásával, sajnos a többség–kisebbség viszonyát is csúnyán megmérgezte, ezért súlyos következményei is lehetnek, ha a következő időszakban nem korrigálja az elmondottakat.
Balta János cikke
by 