59 000 maszk érkezett Aradra az RMDSZ kérésére

Nagyjából egy hónappal ezelőtt, az RMDSZ kérésére, már érkezett Romániába gyorssegély – maszkok, kesztyűk, védőruhák, fertőtlenítőszerek – Magyarországról.

Most ugyancsak az RMDSZ kérésére érkezett a magyar Kormány segítségével egymillió darab egyszer használatos orvosi maszk, ebből 59 000 darabot Arad megyében osztunk szét. Jut belőle az Arad megyei Tanácsnak, az Arad Városi Tanácsnak, az Arad Megyei Sürgősségi Kórháznak, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak (DGASPC), az Aradi Vöröskeresztnek és a máltai Segélyszolgálat megyénkben működő szervezeteinek, de jó hasznát veszik majd a vírus elleni védelemben aktívan közreműködő, önkénteseket foglalkoztató szervezetek is.

Iskoláink jó két hét múlva újra megnyitják a kaput – legalábbis a nyolcadik és tizenkettedik osztályosok számára -, akiknek az év végi vizsgákra kell fölkészülniük.Remélhetőleg a templomajtók is mihamarabb újra megnyílnak majd a hívek előtt. Ezért úgy döntöttünk, hogy – az előbb már felsoroltakon kívül – a rendelkezésünkre álló mennyiség több mint felét az önkormányzatok, iskoláink és Arad városi templomaink kapják meg.

Az RMDSZ köszönettel tartozik az egymillió orvosi maszkért Magyarország Kormányának és az adományozó tajvani illetőségű magánszemélynek, Frank Liu-nak.

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük