4500 kilométer lóháton. 130 nap. Az Urál hegység lábától egészen Ópusztaszerig!

Ezen a szombaton egy igazán különleges élményre hívunk benneteket! Vendégünk lesz Petraskó Tamás tanár, lovas hagyományőrző, aki személyes élményein, fényképein és történetein keresztül eleveníti fel az 1996-os legendás Magna Hungaria Expedíciót.

1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére Petraskó Tamás szervezésében és vezetésével egy különleges lovas emléktúra indult útnak. Az expedíció résztvevői lóháton járták végig a honfoglaló magyarok egyik feltételezett útvonalát, hogy tisztelegjenek őseink emléke előtt.

De vajon milyen volt 4500 kilométert megtenni lóháton, országokon, tájakon, folyókon át? Milyen kihívásokkal, kalandokkal és emberi történetekkel találkoztak útközben? Hogyan lehetett mindezt megvalósítani?

Egy vetített képes előadás keretében most mi is részesei lehetünk ennek a rendkívüli utazásnak!Petraskó Tamás azóta is számos történelmi lovastúra szervezője és résztvevője. Az idei évben II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából a Sárospatak–Kassa–Borsi útvonalon szervezett emléktúrát is.

Osszátok meg a lehetőséget azokkal is, akiket érdekel a magyar történelem, a lovas hagyományőrzés és az élő történelem!

Helyszín: Arad, Jelen Ház klubterem

Időpont: November 7., 16 óra

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük