Az aradi magyar bölcsőde és óvoda épületének ünnepélyes átadása

Magyarország kormányának támogatásával és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kezdeményezésének hála, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül létrejött az első magyar óvoda és bölcsőde Aradon, melynek átadására ma délelőtt, június 29.-én került sor. 

Az eseményen Dr. Grezsa István miniszteri biztos mellett részt vett Tóth Csaba, Arad megye prefektusa, Bognár Levente, az RMDSZ Arad Városi Szervezetének elnöke, Pellegrini Miklós, főtanfelügyelő helyettes, valamint Spier Tünde, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója.

Az Aradi Református Egyházmegye óvoda és bölcsőde hálaadó ünnepségén igét hirdetett Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, majd Dr. Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, köszöntőjében arról beszélt, hogy “mi, magyarok abban hiszünk, hogy a 21. században is az a korszerű, amely az Istenhez, a hazához és a családhoz való kapcsolatunkat jellemzi, ez pedig keresztény alapú kapcsolat. Mi azt tartjuk modernnek, ami hagyományos, ezért építünk Kárpát-medence szerte óvodákat és bölcsödéket. Ezek az óvodák nem csak egy alapfokú nevelési intézménynek számítanak, hanem egy olyan sziget, amely a remény szigete, amely bennünket arra kötelez, hogy maradjunk meg magyarnak azokkal az értékekkel, amelyeket őseinktől kaptunk.“

Az ünnepi beszédek sorát Módi József, az Aradi Református Egyházmegye volt esperese folytatta, aki beszédét azzal kezdte meg, hogy elmondta: “Egy csodának vagyunk ma tanúi.”

Tóth Csaba, Arad megye prefektusa elmondta, hogy ma azt az összefogást ünnepeljük, amely reményt ad, gyermekeinkbe és a jövőbe vetett hitünket erősíti, hiszen az elkészült beruházás nem csupán egy épület,  hanem kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy itt Aradon egy erős magyar közösség él, amely képes életet, értéket, családot és boldogulást teremteni.

A hálaadást követően a magyar óvoda és bölcsőde felavatásra került. Ezentúl a beruházás biztonságos bölcsőként támogatja majd az itt élő kisgyermekes családokat és segít gyermeket nevelni, hitet és tudást adni, képességeket és készségeket fejleszteni azoknak, akik a nemzetünk jövőjét jelentik.

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük