A kultúra és oktatás mellett, legfontosabb a fejlesztés

Korondi Józsa Erikával, Kisiratos község polgármesterével az elmúlt évet értékeljük, az idei terveket, elképzeléseket vesszük számba.

– Polgármester asszony, Kisiratos szempontjából milyennek tekinti a 2019-es évet?

– Úgy érzem, az utóbbi háromból a 2019. volt a legsikeresebb évünk, amikor az előző években készült pályázatok meghozták a gyümölcseiket.

– Meg lehet-e említeni a jelzett pályázatokat?

– Hogyne, de előbb elmondom: az előző években is saját költségvetésből rendszeresen javítottuk az utakat, zúzott kővel burkoltuk a település utcáit. Ugyanakkor újrafestettük a nagy kultúrháznak az oldalát, amelyet előbb meg kellett tisztítani a rá felfutott borostyántól. Most már kívül teljesen körbe van festve, szépen mutat. Ugyancsak a helybeli költségvetésből kellett fedeznünk a pályázatokhoz, így az aszfaltozási projekthez is az önrészt: az engedélyek megszerzését, a tanácsadó cégeknek a honoráriumát, illetve olyan további költségeket, amelyeket saját erőforrásból kellett fedeznünk. Tavaly nyáron sok természeti csapás sújtotta Kisiratost: a nagy kultúrház kéményét villámcsapás érte, a leomló kémény összetörte a cserepet. Az esetet jelentettük az illetékes hatóságoknál, amelyeknek a munkatársai felmérték a károkat, kártérítést azonban eddig nem kaptunk. A tetőt azonban meg kellett javítanunk, de a községháza tetőzetében is károkat okozott a vihar, amelynek a következményeit, az összetört cserepeket pótolnunk kellett, a tetőt rendbe kellett hoznunk, saját pénzből. Ugyanakkor a villám belecsapott az utcai villanyvezetékekbe is, minek következtében 243 utcai égőt kellett helyettesítenünk. Az égők megvásárlása és cseréjüknek a munkadíjai, mind a községi költségvetést terhelték. Ugyancsak a vihar következtében, a település bizonyos részein szünetelt a villanyáram-szolgáltatás, ezért értesítettük az ENEL áramszolgáltató vállalatot, amelynek a munkatársai helyreállították az áramkimaradást – az áramkimaradásért ezúttal is a kisiratosiak szíves elnézését kérem.

Hozzáfűzöm: eddig ilyen jellegű természeti károk nem keletkeztek, nagyon remélem, a közeljövőben nem történik hasonló.

– Mivel foglalkoztak még?

– Megpróbáltunk pályázati úton beszerezni olyan erőgépeket, amelyek a község utcáinak, vízelvezető árkainak, parkjainak a karbantartásához, takarításához szükségesek, továbbá fűnyírókat, kaszagépeket, metszőollókat vásároltunk. Tekintve, hogy a jelzett munkálatoknak a bére igen magas, eldöntöttük, hogy a saját embereinkkel végeztetjük el azokat. Magunk tartjuk karban a parkokat, a zöldövezeteket, metsszük meg a fákat, nehogy az ágai benőjenek a villanyvezetékek közé. Abban reménykedünk, ha egyszer rendbe tesszük az utcákat, a polgárok a házuk előtt rendben tarják a zöldövezetet. Mivel a vihar a községháza fedelét is megrongálta, nemcsak a tetőszerkezet, hanem a befolyt esővíz is károkat okozott, az épületben számos világítótest tönkre ment. Ha amúgy is cserélni kellett őket, akkor takarékos világítótesteket szereltettünk be, de a kis kultúrotthonban volt neoncsöveket is takarékos világítótestekre cseréltük. Az RMDSZ megyei tanácsosainak a jóvoltából, tavaly a jelzett tanácstól 500 ezer lejt kaptunk, amit az új lakónegyed közvilágításának a korszerűsítésére fordítottunk, oda is takarékos világítótesteket szereltünk fel. Ezzel párhuzamosan, tavaly elkezdődött Kisiratos járdáinak a korszerűsítése, amit idén is folytatunk. Ugyancsak tavaly az iskola minden osztályát felújítottuk, kifestettük. Fontosnak tartjuk az oktatási intézményeinknek a jó feltételek közötti, zavartalan működését. Tulajdonképpen az épületnek a salétrom felszívódástól történő megszabadítása is komoly befektetést igényelne, ezért majd részletekben, az anyagi lehetőségeinknek a függvényében próbáljuk megoldani.

Oktatás, kultúra

– Vannak-e összevont osztályok a helybeli iskolában?

– Szerencsére, nincsenek, az óvodai csoportok, illetve az iskolai osztályok is önállóan működnek. Az oktatási intézményeknek tűzifát vásárolunk, próbáljuk mentesíteni őket a működtetési terhektől. Az oktatási intézmények épületeinek a karbantartása mellett, sikerült új, igen tetszetős nyári színpadot építeni a két kultúrotthon közötti udvarra. A továbbiakban a futballcsapatnak az öltözőjét szeretnénk korszerűsíteni.

– Gondolom, az is fontos, hogy tavaly is megszervezték a hagyományos, kisiratosi programokat…

– Természetesen, minden hagyományos programot megszerveztünk, ezen kívül, a kultúrházat is bérbe adtuk. A befolyt pénz a kultúrotthon felújítására fordítjuk: a konyhai résznek a korszerűsítése már megtörtént, gőzelszívó berendezéssel láttuk el, oda fagyasztót vásároltunk, de a nagyterembe is légkondicionáló berendezést szereltünk, így az év bármilyen időszakában használható. Természetesen, az iskolai és óvodai előadásokra, illetve a nyugdíjasok programjaira díjmentesen áll rendelkezésre, de a futballistáknak is a pálya karbantartásától kezdve, mindenben megpróbáltunk segíteni.

– Honnan szerezték a pénzt a programokhoz?

– A Bethlen Gábor Alaptól, aminek a jóvoltából kivetítőket, a táncosoknak ruhákat varratunk, tábort szerveztünk, a futballistáknak ruhákat, cipőket vásároltunk, az iskolában informatikai termet sikerült felszerelnünk. E támogatások nagyban hozzájárulnak Kisiratos oktatási intézményeinek a felszereltségéhez. Ugyanakkor a Csoóri Sándor Alapítványtól is sikerült több nagyobb pályázatot lehívnunk, amelyek nagyban segítették a néptáncosainknak az oktatását, a népviseleti ruháiknak a beszerzését, a versenyekre való utazásokat. A kulturális programokat nem önkormányzati, hanem pályázati pénzekből szoktuk finanszírozni. A pályázatokat meg kellett írni, a pénzzel el kellett számolni.

– A Gyöngyvirág néptánccsoport működik-e még?

– Természetesen, igen és ugyancsak pályázati támogatással szeretnénk olyan oktatókat találni, akiknek a munkája lehetővé tenné, hogy fiataljaink komoly megmérettetéseken is részt tudjanak venni.

– Mi a helyzet a citerások háza táján?

– Jelenleg két citerazenekarunk működik: sajnos, a Rónasági felbomlott, mert egyes tagjai elkerültek a faluból, mások idős korukra hivatkozva léptek ki, de a Kikelet és a Napraforgó citerazenekarok működnek. A Kikelet Aranypáva minősítést nyert Egerben, míg a Napraforgó Ezüstpáva minősítést érdemelt ki. A citerásokkal Juhász Kálmán és Scserbin János foglalkozik. Nagyon fontos, hogy a gyermekeink részt vesznek a nyaranta megszervezett citeratáborokban, ahol nemcsak citerázni, hanem népdalokat és néptáncokat is tanulnak. Mindez lényeges a kultúránk és az identitásunk megtartásában. Idén is lesznek falunapok, a fiatalságot megpróbáljuk összefogni minden területen, de a Kisiratosi Nyugdíjasklub is változatos programokat szervez Almási Vince elnök vezetésével.

Templomfelújítás, aszfaltozás

– Hogyan halad a kisiratosi római katolikus templomnak a felújítása?

– Az a parlamenti képviselőnk, illetve a megyei tanácsosaink hatékony közreműködésével szépen halad. A templom külső festése befejeződött, most folynak a belső festési munkálatok. Nagyon régóta nem volt példa a helybeli templom belső és külsőa felújítására, amiért szeretnék köszönetet mondani Faragó Péter parlamenti képviselőnek, valamint Bölöni György és Péró Tamás megyei tanácsosoknak a támogatásokért. Ugyanakkor a Bethlen Gábor Alaptól is nyertünk két pályázatot 1, 5 millió forint értékben, illetve 500 ezer forintot a csillároknak a cseréjére, valamint az ülő-párnafűtéses rendszer megvalósítására. Értékben eddig mintegy 150 ezer lej ráfordítással sikerült kívülről felújítani és lefesteni, belül kicserélni a villanyvezetéket. Jelenleg a belső állványok leszerelésén dolgoznak, utána következik a karzatnak és az oltár melletti résznek az újrafestése. A templom felújításában Andó László alpolgármester, az egyháztanács elnöke szerzett elévülhetetlen érdemeket.

– Hogyan haladt az aszfaltozási program?

– Annak érdekében 2016 őszén kérvényt nyújtottunk be, amit 2017-ben jóváhagytak, 2018-ban aláírtuk a szerződést, 2019-ben sikerült elkezdeni az aszfaltozást, amit a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudtunk teljesen befejeznünk. Az 5,42 kilométerből eddig elkészült 3,5 kilométer utca burkolatának a korszerűsítése. A fennmaradt résznek a munkálataira decemberben megkaptuk a pénzt, az 1 millió lejt, de egyelőre a hideg időjárás miatt nem lehet hozzáfogni. A Toldás résztől a Nagyfalu részig sikerült befejezni, hátra van a termálstrandtól az új lakónegyedig húzódó utcaszakasz. Az utóbbi részt zúzott kővel feltöltöttük, az aszfaltozás előtt megtörténik az elegyengetése, a lehengerlése, ami után folytatódhat az aszfaltozás.

– Ha befejezik, a település tervezett utcáinak a korszerűsítését, azok milyen arányban lesznek aszfaltburkolattal bevonva?

– Sajnos, még akkor is csupán az 1/3-a, ami azt jelenti, még sok a tennivalónk. Sokan kérdezték: miért ilyen kevés az aszfaltos utunk? Egyik érv, hogy más településekhez viszonyítva, ahol 4 méter széles a főutca, a kisiratosi főutcának a szélessége 5,5 méter. Ugyanakkor olyan vélemény is elhangzott, hogy elég lenne egyetlen aszfaltréteg az utcákra. Igen ám, de egyetlen réteg hamar feltörik, tönkre megy, ezért kezdhetnénk az egészet elölről. Meg aztán nem a község vezetősége dönt az aszfaltos utak méretéről és vastagságáról, hanem a tervrajz szerint kell kiviteleznünk, ezért nagyon remélem, sokáig lehet majd használni. Tavaly benyújtottunk egy EU-pályázatot traktor, úthenger, továbbá olyan felszerelések beszerzésére, amelyek a közutak és parkok karbantartásához szükségesek. A kiírást újra megpályáztattuk, egy vállalat jelentkezett is rá, ezért reméljük, a 80 ezer eurós pályázat kedvező elbírálást kap, sikerül majd beszereznünk a közterületek karbantartásához szükséges gépeket, felszereléseket. Ugyancsak fontos, hogy a megyei tanácsosainknak a jóvoltából, a Kisiratos és Nagyiratos közötti aszfaltos útra sikerült egy réteg aszfaltburkolatot, illetve koptató-réteget húzni. Most olyan jó minőségű a jelzett út, hogy 5 perc alatt át lehet jutni egyik településről a másikra.  

Egyéb tervek

– Hogyan haladtak a külső és belső telkeknek a telekkönyvezésével?

– Kormánytámogatással befejeződött a kisiratosi külső földeknek a felmérése és a telekkönyvezése. Ezúton is felkérem az érdekelteket, jöjjenek a telekkönyveikért a községházára! Miután befejeződött a kisiratosi külső telkeknek a felmérése és telekkönyvezése, a belső telkek következnek, ami azt jelenti egy-két éven belül, minden kisiratosi föld telekkönyvvel fog rendelkezni.

– A régóta sérelmezett autóbuszjárat kimozdult-e a holtpontról?

– Eddig minden évben Arad Megye Tanácsánál kérvényeztük az autóbuszjáratnak a támogatását, de mindig elutasították. Most volt rá lehetőség, mert 2017-ben engedélyeztek egy kiegészítő autóbuszjárat működtetésének a finanszírozását a nyári strandszezonban. Sajnos, nagyon kevés utas vette igénybe. Idén is megpróbáltuk kérvényezni, csakhogy megszületett a kormányrendelet, miszerint az érintett polgármesteri hivataloknak kell finanszírozniuk a buszjáratok üzemeltetését. Mivel nagy összegű támogatásról lenne szó, a községi tanács úgy döntött, hogy nem tudná minden hónapban kifizetni az elvárt tetemes összeget. Az utasokat azonban nem hagytuk magukra, hiszen 5.30 órakor indul egy autóbusz tőlünk, utána az iskolás-busz közlekedik egy magáncég jóvoltából. Délután Aradról 14, 15, illetve 15.45 órakor autóbuszjárat indul Kisiratosra. Az esetleges további járatok beindításáról tárgyalásokat folytatunk.

– Vannak-e újszerű elképzelések Kisiratos fejlesztésében?

– Hogyne lennének. Egyik ilyen, a földgáznak a bevezetése, amihez várjuk a kormány ígérte fejlesztési alapoknak a megjelenését, mert önerőből, nem igazán álmodozhatunk ilyen nagy beruházásról. Terveink szerint, Kürtösről szeretnénk áthúzni a gázvezetéket, amihez azonban komoly akadálynak tűnik a Román Államvasutak vezetőségétől szükséges jóváhagyás, a gázvezetéknek a vasút alatti áthúzásához. Abban bizakodunk, hogy az aszfaltozáshoz hasonlóan, a földgáznak a Kisiratosra való bevezetését is sikerül megvalósítanunk.

– Hogy áll a termálstrand helyzete?

– Ahhoz, hogy biztonságosan lehessen üzemeltetni, szükség lenne egy saját kútra is. Mert voltak ugyan bizonyos befektetők, akik ha megvásárolták volna, akár be is zárhatták volna a termálstrandot, és nekik maradt volna a földterület. Az érdeklődők azért voltak gyanúsak, mert nem érdekelte őket a termálvíznek az összetétele. A jelenlegi kutat az AGRODOR valakitől bérli.

– Sok sikert kívánok a terveiknek a megvalósulásához, köszönöm szépen az értékelőt.

– Én köszönöm a lehetőséget.

Nyugati Jelen,

Balta János cikke

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük