Nagy sikert aratott az RMDSZ Gyereknap

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének jóvoltából megszervezett Gyereknapon közel 200 gyerek és szülő fordult meg a Jelen Ház rendezvénytermében.  A résztvevőket egész napos program várta, ahol különböző kézműves foglakozásokon vehettek részt: üvegfestés, kürtőskalács készítés, nemezelés, varrás, origami, ezen kívül volt társasjáték és arcfestés, valamint a kisebbeknek színező sarok és matató fal. Tehát mindenki megtalálhatta a neki legmegfelelőbb szórakozást.

A rendezvényt a Sétáló Bábszínház „A sosemnevető király” előadása nyitotta meg, amit gyermekkacagás kísért végig. Délután a gyerekek kipróbálhatták a gyerekjógát. Végül pedig a Rokodál együttes zárta a napot egy pörgős koncerttel, amit még a felnőttek is élveztek.

A nap folyamán meglepetések is várták a résztvevőket, hiszen a Máltai Szeretetszolgálat lelkes csapata, Farkas Viktória elnök, Bouchirian Lavinia, Kiss Anna, Szelelki Annamária közel 200 palacsintát sütött a gyerekeknek, amik azon nyomban el is fogytak, illetve Király András a Szabadság-szobor Egyesület elnöke 20 gyerekverses könyvet ajánlott fel a szervezőknek, amikkel meglepték a gyerekeket.

Külön köszönet jár az összes kézművesnek: Tódor Juditnak, Szénási Zsuzsannának, Horváth Mózesnek, Molnár Annának és Molnár Zsuzsannának, akik nélkül nem jöhettek volna létre a foglalkozások, a Dávid kalácsnak, a finom kürtöskalácsokért, Csapó Bertának és Molnár Melindának a szép arcfestésekért és az AMISZ csapatának, akik besegítettek a szervezők munkájába.

A rendezvény támogatói: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Communitas Alapítvány és a Pro Identitas Egyesület.

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük