Közgyűlés Kisiratoson

Február 7-én az RMDSZ kisiratosi szervezete megtartotta tisztújító Közgyűlését. A szép számú, kb. 80 főnyi érdeklődő meghallgatta a leköszönő vezetőség beszámolóit, megbeszélte a falu gondjait, két évre megválasztotta az RMDSZ helyi szervezetének új elnökét és Elnökségét. Mindezeket követően egy könyvbemutatóra is sor került.

dsc04041

A közgyűlést Almási Vince, a szervezet elnöke nyitotta meg. Beszámolt éves munkájukról és a 2018-as év helyi fejlesztéseiről, amelyek mindenikének hátterét az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének közbenjárása teremtette meg. Emlékeztetett arra a jelen levőket, hogy honnan indultak és húsz év alatt hova fejlődtek. Megjegyezte azt is, hogy sok közösségi intézményük működik, bizonyítván, hogy van élet a községben.

Az elnöki beszámolót követően a jelenlévők egyöntetűen megszavazták, hogy a jelenlegi elnökség folytassa tovább tevékenységét. Ezek után megszavazták küldötteiket is, akik majd az április 26-i Megyei Küldöttgyűlésen részt fognak venni.

dsc04048

A beszámolók sorát Péró Tamás Arad megyei tanácsos folytatta, aki arról beszélt, hogy milyen beruházásokat sikerült elérniük a megyénél Kisiratos számára az elmúlt évben.

A továbbiakban Korondi Erika polgármester és Andó László alpolgármester vázolták a jelenlevőknek az éppen futó pályázatokat és ezeknek stádiumát. Ezek közül kettő is Európai Uniós pályázat. Ezek után megbeszélték a község napi gondjait, mint például a buszjáratok helyzetét, a szemétszállítást, a sertés pestis esetén teendőket, a telekkönyvezések állapotát és egyebeket is.

dsc04080 dsc04108

A közgyűlést Balta János 100 év Romániában – Örökségünk Arad megyében című értékmentő kötetének bemutatója zárta.

dsc04150

 

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük