Sohase mondd…

Ez a műsor a legismertebb magyar hangosfilmekből, magyar filmekből, valamint dalok, chansonok, műveit vegyíti kis prózával. A műsor továbbá ezeket a magyar hatásokat is bemutatja nemzetközi viszonylatban megtalálható formáival.

Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Érdemes Művész. 1972-ben Szegeden született Gregor József Kossuth-díjas operaénekes és Belle Erzsébet tanárnő lányaként. 1995-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Horvai István és Kapás Dezső osztályában. 1996-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja, 2012-ben az Újszínházhoz szerződött. Szerepelt Varga Ferenc Fuss című dalának videoklipjében, és 2008-tól a Tornádó nevű együttes egyetlen női tagja.

Thurzó Zoltán Magyar Kultúra díjas, és a világon egyedüli mód négyszeres Guinness világrekorder zongoraművész, egyszerre több zongorával kapcsolatos kategóriában is. Zenei tanulmányait öt évesen kezdte el szülővárosában. Szólistaként, és kamaramuzsikusként is elismert a zenei teljesítménye, lendülete, hozzáállása. Eddigi fellépéseinek száma már közelíti az 1200-at. Sok rangos verseny győztese, díjazottja. Olyan neves mesterekkel is együtt dolgozhatott a tanulmányi évei alatt mint Kocsis Zoltán, Bogányi Gergely, vagy épp Daniel Barenboim.

Tehetségére nagynevű zeneszerzők is felfigyeltek kiskora óta úgy Romániában, mint később Brazíliában is. Több művet dedikáltak számára.

Dátum: május 25., vasárnap.

Óra: 18 óra.

Helyszín: Arad, Kultúrpalota.

Időtartam: 70-75 perc, szünet nélkül.

A belépés ingyenes!

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük