
Simonyifalva kettős ünnepnek örvendhetett a tegnapi nap folyamán. A 11 órától kezdődő szentmisét Pál József Csaba megyéspüspök celebrálta, amelyen 12 fiatalt részesített a bérmálás szentségében.
Miután bemutatta a Szentlélek ajándékait a bérmálkozók számára, megszentelte a templomot ugyanis elkészültek a teljes külső felújítási munkálatok: tetőcsere, a kupola teljes felújítása, valamint az épület külső festése is. Az anyagi hátteret a hívek hozzájárulásán kívül Románia Kormánya, az Arad Megyei Tanács és a Tőzmiskei Tanács biztosította.
A jelen lévő tisztségviselők közül Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, parlamenti képviselő köszöntötte a jelenlevőket, beszédében kihangsúlyozva: “a helyi magyar közösség jó úton halad, tisztelve és megélve Szent István hagyatékát, ezáltal gondozva templomát és az itt élő magyar közösséget is.”

