Szülőhelyén megtartani Nagy- és Kispereg lakosságát

Kovács Imre polgármester a nagy terveit még titkolja

Írta: Balta János

Kovács Imrével, a Kispereget is adminisztráló Nagypereg Község polgármesterével röviden visszatekintünk az eltelt 4 évre, illetve vázoljuk a következő mandátumra tervezett fejlesztéseket.

– Mi késztette indulni egy újabb polgármesteri mandátumnak a megszerzéséért?

– Főként azért teszem, mert szeretném folytatni a már beindult fejlesztéseket, közösségi beruházásainkat, amelyeket kötelességemnek érzem véghezvinni a két település javára. Az elkezdett munkát nem szabad félbehagyni. Annál is inkább, mert vannak olyan merész terveim, amelyeket csak akkor ismertetek, ha szeptember 27-én biztosan megszervezik az önkormányzati választásokat. Egyelőre azért kezelem őket óvatosan, nehogy más vetélytársak a saját ötletükként mutassák be.

– Beszéljük inkább azokról, amelyek már beindultak!

– Igen, elkezdődött a kisperegi kultúrotthonnak a teljes felújítása, ami reméljük, 2021. január végére, február elejére teljesen elkészül. Az EU pénzforrásból, 260 ezer euró ráfordítással folyó beruházásnak a pénzalapjai biztosítottak, már csak a munkálatok jó minőségű kivitelezése szükséges. Tekintve, hogy a falu számára rendkívül fontos épületről van szó, nemcsak a község vezetősége, hanem a helybeli lakosság is nagyon várja. Ezzel párhuzamosan folytatjuk az utcák aszfaltburkolattal történő bevonását, amit napokon belül elkezdünk mindkét településen. Az összesen 7,3 kilométernyi tervezett aszfaltburkolat elkészültével Nagy- és Kispereg utcáinak a 95%-a korszerű burkolattal fog rendelkezni. Ezzel párhuzamosan az éveken át kihasználatlanul állt nagyperegi iskola egyik emeletes szárnyában korszerű óvodát alakítunk ki. Ez kétéves munkának ígérkezik, ezért az 580 ezer lej értékű beruházást a 2021-es. tanévtől szándékozzuk használatba adni. Ugyancsak idén folytatjuk a járdaépítést, amivel már eljutottunk a közbeszerzési eljárásig. Ha minden jól megy, augusztus-szeptember folyamán hozzáfogunk. A kivitelezőnek 3 hónapot adunk a munkálatok befejezéséhez, ezért olyan vállalkozót keresünk, aki képes lesz év végéig befejezni. Mindkét településen elsősorban olyan helyeken építünk járdát, ahol eddig nem volt, illetve olyan helyeken, ahol többen használják. Azt szeretnénk, hogy évente folyamatosan haladva, rövid időn belül a község két településén minden járdát korszerűsítsünk.

– Milyen állapotban vannak az iskolaépületek?

– Azok is fel vannak újítva. A nagyperegi régóta üzemel, ott építettük ki a rendezvénytermünket is, a de a kisperegi iskolaépületet is magyarországi támogatással sikerült felújítani, már csupán az egyik szárnyon folynak munkálatok. Ugyanakkor elkészült a központi fűtés, az osztálytermeket igen szépen felújítottuk, az épület minden elvárásnak megfelel.

– Van-e elég diák a benépesítéséhez?

– Sajnos, a felső tagozat megszűnt, ezért a nagydiákjaink Pécskán tanulnak, de az elemi és az óvodai osztályokért a végsőkig küzdünk, azokat semmiképp nem hagyjuk megszűnni.

– Erre van-e valós esély?

– Igen, mert úgy látom, magasabb a születési arány és az óvodában is növekedik a gyermeklétszám. Abban bizakodom, hogy sikerül majd benépesíteni az osztályokat.

– Mi a helyzet a községbeli kulturális programokkal?

– Azok a vírusjárvány miatt, sajnos elmaradtak, de amint az egészségügyi helyzet rendeződik, újra meg kívánjuk majd szervezni mindkét településen a falunapokat, a néptánc-találkozókat. Erre felkészülve újraszervezzük a KMISz-t, vagyis a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetet, amit jelenleg Pop Regina vezet, ugyanakkor a Napraforgó Néptánccsoporttal párhuzamosan a Kisnapraforgó is készül arra az időszakra, amikor újra megmutathatják tudásukat, tehetségüket.

– A települések arculatának az alakításán dolgoznak-e?

– Hogyne, mindkélt falu központjában autóparkolók épülnek, Nagypereg központjában, az új kút körül egy csinos parkot alakítottunk ki. Ami a parkokat illeti, mindkét településen korszerűsítjük, bővítjük azokat, teljes felújításukt jövőre be szeretnénk fejezni. Mindent egybevetve, a két településből próbálunk egy valódi európai községet kifejleszteni. Nem megyünk Európába, inkább Európa jöjjön hozzánk!

– Az elején leszögezte: a komoly, nagy tervekről csak akkor beszél, ha biztosan szeptember 27-én lesznek az önkormányzati választások. Ezzel együtt arra kérem, legalább sommásan utaljon a nagy szabású programjukra!

– Hozzáfogtunk a földgáz bevezetéséhez szükséges hatástanulmányhoz, az utolsó jóváhagyásokat is hamarosan beszerezzük, ezért keressük a hozzá szükséges pénzforrást. Mindkét település minden utcájába és házába el kívánjuk juttatni a földgázt. A 7,5 millió lej értékű beruházás nyomán arra a nemzetközi gázvezetékre kívánunk rácsatlakozni, ami 3 kilométerre húzódik a községünktől. Ezt már a következő mandátumra tervezem, ugyanakkor egy egészségügyi központot is szeretnék létrehozni, de a részletekre egy következő beszélgetésen szeretnék részletesebben kitérni. Azt is megelőlegezem, hogy a község településeit megpróbáljuk benépesíteni a saját fiataljainknak az itthon tartásával. Ez részben máris sikerült, de a végleges sikert a merész terveinknek a megvalósulásától várom. A részletek azonban csak később… Mert legfontosabb az identitásunknak a megőrzése és a szülőföldünkön való megmaradásunk biztosítása.

– Addig is köszönöm az ismertetőt, de szaván fogom: ha végleg eldől a jelzett választásoknak az időpontja, részletesen kikérdezem a merész tervei felől. 

– Megismétlem: ha tudjuk a pontos időpontot, részletesen ismertetem, hiszen magam nem tudom kivitelezni, hanem csakis Nagy- és Kispereg szorgalmas, jóindulatú lakosságának a támogatásával.

– Sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést.

– Én köszönöm a lehetőséget!

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük