Soha nem tapasztalt fejlesztések Szinte községben

Erdős Bálinttal, az Ágyát és Szapáryligetet is adminisztráló Szinte község polgármesterével az elmúlt évet értékeljük, az ideinek a terveit, elképzeléseit vesszük számba.

– Polgármester úr, Szinte Község települései tavaly milyen évet zártak?

– Én inkább úgy fogalmaznék: a 2017–2019. között benyújtott infrastruktúra-fejlesztő pályázataink tavaly hozták meg gyümölcseiket, a beruházások tavaly fejeződtek be. Köztük az ágyai temetőben épült korszerű ravatalozó 237 ezer lej értékben, míg a szintei ravatalozó 250 ezer lej értékű beruházás nyomán valósult meg. Ugyancsak tavaly sikerült befejeznünk a Vidékfejlesztési Országos Program (PNDR) támogatásával Szinte község településeinek az aszfaltozási programja címmel elnyert pályázatunk nyomán, összesen 2,401 millió lej beruházással, 2,49 kilométernyi utca aszfaltozását Ágyán. 2,472 kilométert Szapáryligeten, továbbá 2,186 kilométert Szintén. A munkálatoknak az átvétele tavaly történt meg.

– Vannak e folyamatban lévő fejlesztési terveik?

– Természetesen, igen, ugyanis a Helyi Fejlesztések Országos Tervének (PNDL) a támogatásával, folyamatban van Az ivóvízhálózat és lefolyórendszer építése, bővítése, illetve szennyvíz-telep építése Szinte községben című projektünk. A 6 836 156 lej értékű projekt kivitelezői versenytárgyalása folyamatban van. Ugyanakkor jóváhagyták a finanszírozását a Szinte település közvilágításának a korszerűsítése és bővítése című 406 249 lej értékű projektünknek a finanszírozását, a munka befejeződött. Ugyancsak jóváhagyták a finanszírozását a szapáryligeti óvoda épületének. A kormánytámogatást élvező 908 040 lej értékű projekt kivitelezési versenytárgyalásai hamarosan elkezdődnek. A jelzetteken túlmenően, elkészítettük a Szinte község településeinek földgázzal történő ellátása című projektünket, amelynek az elfogadtatása folyamatban van. Ugyancsak folyamatban van a 130-as számú, Szinte és Ágya között húzódó községi útnak a korszerűsítése 4 154 800 lej értékben. Pályázatot készítettünk Szinte Község haszongépekkel való felszerelése címmel, amely a község útjain a hó eltakarítását, a zöldövezetek karban tartását szolgálnák. Közülük az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) támogatásával már be is szereztünk egy multifunkcionális erőgépet. A jelzettekkel párhuzamosan, tavaly a Szintei Polgármesteri Hivatal bővítése címmel 214 ezer lej beruházással egy közhasznú, illetve eskető termet építettünk. Ugyancsak az elmúlt időszakban Szintén 231 014 lej értékben térkővel burkolt járdákat építettünk, a szennyvíz-ülepítő telephez megépítettük a korszerű utat 478 400 lej értékben. Ugyancsak Szintén, az Újfalu részen 423 474 lej értékben utcákat korszerűsítettünk, Szapáryliget központját korszerűsítettük 121 998 lej ráfordítással.

Önerőből is fejlesztenek

– Saját erőforrásból sikerült-e fejlesztéseket eszközölniük?

– Természetesen, ugyanis az elmúlt években önerőből, 29 999 lejből hoztuk rendbe a Szapáryliget központjában lévő parkot, Szintén 74 568 lej beruházással fúrattunk kutat, ugyanott 9341 lejből megjavítottunk egy közkutat, ugyancsak közkutat javítottunk meg Ágyán 4760 lej beruházással, de megjavítottuk Szapáryliget kolóniáján az iskolaépületet 24 933 lej értékben, ugyancsak Szintén a temetőt rendbe tettük 74 999 lej ráfordítással. A jelzetekkel párhuzamosan 19 600 lej ráfordítással berendeztük a Szintei Polgármesteri Hivatal 2. épületszárnyát, felújítottuk a hivatal régi épületét 49 999 lej ráfordítással, a község központját rendbe tettük 100 ezer lej ráfordítással. Szapáryligeten térfigyelő kamerákat szereltünk fel, Ágyán a központi parkot 49 980 lej ráfordítással rendbe tettük, ugyanott 64 965 lej beruházással szabadtéri színpadot építettünk, Szapáryligeten 64 965 lej ráfordítással a központi iskolaépületet újítottuk fel. A szintei futballpálya mellett 23 999 lej beruházással korszerű öltözőt és fürdőt építettünk, ugyancsak a községközpont kultúrotthonát 67 327 lej ráfordítással javítottuk meg, ugyanott konyhát hoztunk létre 12 435 lej értékben. Ugyancsak tavaly 22 428 lej értékű munkával rendbe tettük az ágyai temetőt, ugyancsak Ágyán 80 ezer lej értékben térkővel burkoltunk járdákat, a helybeli ravatalozón végzett munkálatok 46 046 lej értékben történtek. Szintén ebben az időszakban az Országos Helyiérdekű Fejlesztési Terv (PNDR) biztosította 227 287 lej beruházással elkészült a szintei óvoda épületének a felújítása és korszerűsítése.

– Mi a véleménye arról, hogy Faragó Péter parlamenti képviselő Bukarestben kátmillió lej támogatást szerzett a Szinte és Ágya közötti községi útnak a korszerűsítéséhez?

– Nagyon örvendünk, és köszönjük a támogatást azzal együtt, hogy projektet készítettünk, 4,1 millió lej értékben a 3,5 kilométer hosszú út, korszerűsítésére, ami az ágyaiaknak régóta dédelgetett álma. Ezek után úgy gondolom: mivel az út hossza félig, vagyis Ágyától kiindulva, a szintei határig már zúzott kőággyal rendelkezik, ebből a pénzből el lehet készíteni végig. Amennyiben mégsem lehet, akkor legalább a lekövezett részt aszfaltburkolattal vonjuk be. Annyit mindenképpen ki akarunk alkudni az út korszerűsítésének a kivitelezését elnyerő vállalattól, hogy vegye figyelembe a tényt, miszerint az út fele rendes kőággyal rendelkezik. Az örömünk akkor lesz teljes, ha a pénz meg is érkezik, mert volt már olyan esetünk, hogy leosztásból 650 ezer lejt kaptunk volna a községi út korszerűsítésére, csakhogy a megyei tanács nem hagyta jóvá.

– De hát ezt nem is kell megszavaznia, mert közvetlenül a kormánytól érkezik.

– Valóban, ezért nagyon reméljük, hogy azt a megyei tanácsnál nem tudják lefaragni. Ezenkívül komoly gondunk van a villanyáram-szolgáltatással, amit naponta sokszor megszakítanak, ezért a községben nagyon sok háztartási gép tönkre megy, illetve a központifűtés-kazánok hűtése az áramkimaradás miatt megszakad, ezért felrobbanhatnak. Olyan eset is volt Ágyán, hogy az áramszolgáltatót értesítettük az áramkimaradásról, kiérkezett egy csapat, megjavították a hibát. Ugyancsak Ágyáról, valamivel később egy másik háztartásban is gondokat jelentettek, csakhogy a bejelentéseket országos szinten tartják számon, ezért az első csapat visszament, majd néhány nap múlva érkezett ki másik csapat a második bejelentésre. Éppen ezért eldöntöttük: ha gondok vannak, telefonáljanak a községházára, ahonnan összegezve küldjük a panaszokat a villanygyár felé. Ugyanakkor a feszültségcsökkenés is nagy gondokat okoz, mert a Székely testvérek birkafarmján feszültségcsökkenés esetén leállnak a fejőgépek.

– Napirenden vannak az árammegszakítások?

– Sajnos igen. Valaki azért panaszkodott, mert tegnap egymás után tízszer is megszakadt néhány másodpercre az áramszolgáltatás…

– Szerintem az áldatlan helyzetet megyei rangú összefogással lehetne felszámolni, beperelni a szolgáltatót vagy arra kötelezni, hogy térítse meg az árammegszakítások miatt a berendezésekben keletkezett károkat. Erről mi a véleménye?

– Beszéltünk az áramszolgáltatóval, ahol egy hölgy azt mondta: csoportosítsuk a panaszokat.

– A földgáz bevezetésének van-e valós esélye?

– Ez irányban megtörténtek az első lépések, amelyeket folytatni kívánunk. Ha viszont megépül a Szinte–Ágya közötti korszerű út, az Kisjenőnek a körgyűrűjeként is szolgálhat, minek következtében megnő a forgalom. Akkor viszont indokolttá válik az általam megálmodott ágyai körforgalomnak a megépítése.

– Megpályázza-e a tisztséget a következő mandátumra?

– Úgy érzem, a beindított fejlesztések vezetőcsere alkalmával megtorpanhatnának, ezért a korszerűsítések folytatása érdekében vállalnom kell! Mert a járdák térkövezésére elkülönített 240 ezer lejt ésszerűen kell felhasználni, a szintyei kultúrotthon felújítására a megyei tanácstól kapott 200 ezer, illetve az ágyai iskolaépület felújítására elkülönített 70 ezer lejt is ésszerűen kell felhasználni, az egész közösség javára kell fordítani. Azért is indulnom kell, mert a község településein sokan megállítottak a kéréssel: folytassam, mert csak így látják biztosítva településüknek a töretlen fejlődését! Azt is megjegyzem: a községi költségvetésnek komoly terhet jelent a diákok utazási költségeinek a helyi önkormányzatokra történt áthárítása. Ugyancsak komoly terhet jelent az ivóvízszolgáltatás terheinek a községi tanácsra történt áthárítása. Éppen ezért, megkérem a lakosságot, hogy egyenlítsék ki a vízszámláikat, mert azok is a községi költségvetést terhelik. A község vezetősége keményen dolgozik a lakosság életminőségének a javításán, amiben azonban a lakosságnak is partner szerepet kell vállalnia.

– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a felvállalt feladatok teljesítésében!

– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget!

Nyugati Jelen,

Balta János cikke

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük