Nem politikai ambíciók, hanem a közjó megvalósítása a cél

Feladatértékelő LŐRINCZ ISTVÁNnal, a gyoroki RMDSZ elnökével

Írta: Balta János

Lőrincz Istvánnal, az RMDSZ gyoroki szervezetének az elnökével, községi tanácsossal, listavezetővel a szeptember végére tervezett önkormányzati választásokon történő jó szereplés feltételeit, esélyeit latolgatjuk.

– Elnök úr, Gyorokon mi lenne az elvárható, reális eredmény, amit a helybeli magyarság elé ki lehetne tűzni?

– Előrebocsátom: a lassan mögöttünk lévő mandátumban a 13 tagú községi tanácsban egyedül képviseltem a magyarságot. Ezzel együtt, tettem néhány építő jellegű javaslatot, amelyeknek egy részét a községi tanács elfogadta.

– Mi lenne az a minimális elvárás, ami egy megfelelő szavazataránnyal hosszú távon is javíthatna, konszolidálhatná a gyoroki magyarság társadalmi, kulturális, oktatási, illetve gazdasági helyzetét?

– Elsősorban figyelembe kell vennünk, hogy más magyarlakta településekhez hasonlóan, a magyarság létszáma Gyorokon is csökkent. A bajt fokozza, hogy a születések száma is alaposan csökkent, ezért az óvodai, illetve az elemi szintű anyanyelvű oktatás is kritikus helyzetbe került. A magyar nyelvű óvodai csoportot látogató kicsinyeknek a többsége nem magyar anyanyelvű, miközben a magyar nyelvű összevont elemi iskolát 6 gyermek látogatja. Az amúgy is lehangoló helyzetet tovább fokozta a jelenlegi járvány, amelynek a távoktatás változata alaposan összekuszálta a bejáratott gyakorlatot. Az oktatásnak a minősége nem a feltételeken múlik, hiszen példásan rendbe van téve az iskolának és az óvodának otthont adó épület. Korszerű mosdók és illemhelyek épültek, központi fűtés üzemel, ami azonban nem pótolhatja a gyermekhiányt.

A valamikori gazdateremben az utóbbi időben nem lehetett magyar programokat szervezni, mert ott működik a helybeli cselgáncsklub. Helyette azonban rendelkezésre áll egy üres terem az óvoda és az elemi iskola épületében. Ott legutóbb február végén, a járvány kitörése előtt szerveztek magyar közösségi programot: az RMDSZ helybeli szervezetének az ülése után a kisiratosi citerazenekar tartott előadást Almási Vince leköszönt polgármester vezetésével. A szépszámú résztvevő késő estig együtt nótázott a citerazenekar megszólaltatta, közismert magyar nótákra. Az est nagy sikerét alátámasztja, hogy egyik helybeli fiatal tanácsosjelölt jóvoltából a mulatságot a világhálón is követni lehetett, számos elszármazott gyoroki mulathatott együtt az itthoniakkal. Máskor, ugyancsak RMDSZ-üléssel egybekötve, könyvbemutatót tartottunk.

– Ilyen feltételek között lehet-e pozitív változást várni a közelgő önkormányzati választásoktól?

– Tulajdonképpen még egy tanácsosi hely elérését a helybeli magyarságnak a számaránya biztosíthatná, ha élnének a szavazati jogukkal, illetve az érdekvédelmi szövetségre nyomnák a bélyegzőt. Legutóbb, sajnos, sokan másfelé szavaztak, illetve Gyorokon igen sok érvénytelen szavazat született. Ha jól emlékszem, 53 volt olyan, amelyeken az RMDSZ mellett egy másik pártra is szavaztak. Éppen ezért a következő választások előtt megkeressük az idősebb magyarokat, akikkel tisztázzuk a szavazás módját. Mert ha két pártot is akar támogatni, tulajdonképpen egyiket sem segíti. Amennyiben két tanácsosunk lenne, a pártok között a mérleg nyelve is lehetnénk, ezért több dolgot tudnánk kieszközölni a magyarok érdekében. Már ebben a ciklusban is javasoltam, hogy, Ménes és Kuvin módjára, Gyorokon is ki kell alakítani egy többfunkciós kultúrotthont, ugyanakkor a földgáznak a Gyorokra való bevezetését is szorgalmaztam, mert egyre nehezebb beszerezni a téli tüzelőt. Ennek a megkönnyítése céljából javasoltam energiafűznek az ültetését, aminek a készítményéből előbb a közintézményeket, később a lakosság házait is fűteni lehetne. Fotovoltaikus park létrehozását, az iskola tetejére geotermikus fűtés szerelését és működtetését is javasoltam. Nem véletlenül tettem ilyen javaslatokat, hiszen magam a Zöldház Programban két pályázatot is megnyertem: egyik a meleg vizet biztosító napelemes pannó, ugyanakkor központi fűtést szolgáló kazánnak a résztámogatását is elnyertem, tehát ilyen téren vannak pozitív tapasztalataim. Ezen túlmenően, nyugdíjasklub kialakítását is elő szeretnénk mozdítani. Gyorokon eddig háromszor szerveztük meg a Generációk találkozóját, amit idén augusztusra is terveztünk, csakhogy közbeszólt a járvány. Az eddigi rendezvények nagy sikernek örvendtek, ugyanis azokra hazajöttek mindazok, akik a gyoroki anyanyelvű oktatást szolgálták. A találkozót a 100 éves villamossal tett kirándulás, kulturális programok, nagyszerű beszélgetések tették emlékezetessé. A vázoltakat azonban csakis összefogással, a választásokon történő teljes mozgósítással valósíthatjuk meg, közérdekben. Éppen ezért az RMDSZ jelöltjeire szavazni Gyorokon közérdeknek számít.

– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük