Annyi lesz a magyarok ereje, amennyit a választók adnak nekik

Bölöni György az RMDSZ pécskai polgármesterjelöltje

Írta: Balta János

Bölöni György megyei tanácsossal, Pécska Város RMDSZ-es polgármester-jelöltjével a közelgő önkormányzati választásokra való felkészülés, az ott szereplés esélyeit latolgatjuk.

– Minek tekinti a soron következő megmérettetést?

– Ezt se tekintem másnak, mint az RMDSZ megbízásából végzett más feladatokat. Munkának, amit vállalnom kell és el kell végeznem, mert a pécskai magyarok megbíztak vele.

– Megyei tanácsosként eddig is sokat próbált tenni a pécskai közösségért, ezt is e feladatkörbe sorolja?

– Nem csak én személy szerint megyei tanácsosként, hanem az RMDSZ-nek a pécskai tanácsban működő csapata is ezt tette. 30 év, vagyis már a kezdetek óta az önkormányzatban dolgozó RMDSZ-esek számára mindig létezett – legalábbis itt, Pécskán – a magunk sajátos szentháromsága: az iskolánk és óvodáink, az egyházaink és a magyar szellemiségű civilszervezeteink, egyesületeink. Legfontosabb feladatunk ezeket óvni, ezeknek teret adni és a városi önkormányzattól megadatni nekik azt, amit a méltányosság előír, biztosítani azt, ami szükséges számukra a működéshez, fejlődéshez.

– Megválasztása esetén óhajtana-e változtatni Pécska város és a hozzátartozó települések fejlesztéspolitikáján?

– Úgy érzem, ezen a téren mindenképpen kerül változtatni való…

– Beszélne erről bővebben?

– Az önkormányzatban minden a pénz körül forog. Pécskai fejlesztések eddig is voltak, vannak, de azok szinte kizárólag EU-s pénzalapok támogatásával folytak, ami jó dolog, de szerintem a hazai pénzforrásokat is igénybe kellene venni, mert a pécskaiak ugyanolyan, vagy talán még szorgalmasabb adófizetői Romániának, mint bárki más. Éppen ezért ugyanúgy kellene részesülnünk a hazai pénzforrásokból, mint bárki másnak. Egyáltalán nem látom jó hozzáállásnak a fintorgást e forrásokkal szembeni csak azért, mert a pénzalapokat éppen egy másik pártnak a kormánya kezeli és ezért politikai okokból nem is akarunk szóba állni velük. Szerintem ezt a dolgot másképpen kellene kezelni. Én tudom, hogy az RMDSZ Bukarestben is hogyan áll e dolgokhoz, ezért biztos vagyok benne, hogy ezen a téren előre tudnánk lépni. Úgy, ahogy azt a többi, RMDSZ-esek vezette önkormányzat teszi, a maga közössége hasznára.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy más hozzáállással Pécska többet fejlődhetne, mint ahogyan eddig történt?

– Mindenképp több irányból érkező anyagi forrást akarnék bevonni. Ugyanakkor az egyenlőség kérdése is szót érdemel, mert szerintem Tornya, Szederhát és Óbodrog lakossága többé-kevésbé joggal panaszkodik, amiért Pécska elhanyagolja őket.

– Ez miben nyilvánul meg?

– Egyetlen példát említek: a pécskai kultúrotthont az utóbbi években többször is felújították, miközben a tornyai kultúrház úgy áll, ahogyan áll…

– De hát most már hozzáfogtak, teljesen lebontották, hogy újjáépítsék…

– Valóban, de a tornyaiak már sok-sok éve kultúrház nélkül élik az életüket és a számukra oly fontos intézményről még ma is csak annyit mondhatunk el, hogy lebontották. A felépítése még mindig csak lehetséges távlat, de egyáltalán nem bizonyosság! Az önkormányzatoknak, példa erre a szomszéd Nagypereg község is, vannak ilyen pályázati forrásokból finanszírozott lehetőségei. Éppen ezért kíváncsi vagyok, hogyan fog újraépülni a tornyai kultúrotthon? Ezt csak azért mondom, mert Pécskán is bizonyos városrészek előnyt élveznek másokkal szemben…

– Melyek a kedvezményezett pécskai kerületek?

– Pécskán a nagyobb beruházások általában csak bizonyos zónákban történnek, ezért rendszeresen azok a városrészek szépülnek, gazdagodnak. Példának okáért, aszfaltozás szinte csakis az ópécskai utcákon folyik, amikor azonban végre egy magyarpécskai utca is sorra kerül, közöttük az Iskola utca, arra sokkal keskenyebb aszfaltréteg jut, mint akár a Kokota negyed sikátoraira…

– De hát e kérdést a városi tanácsban nem vitatták meg?

– Dehogy nem, mindent megvitattunk, csakhogy a projektek véletlenül mindig úgy készülnek el, hogy a már jelezett utcákra kerül a szélesebb aszfaltburkolat és folytathatnám a térkövezett járdákkal, az esővíz-elvezető árkokkal, mindennel. Magyarpécska legfontosabb utcája, az Iskola utca tulajdonképpen az egyetlen, amit az elmúlt évtizedekben leaszfaltoztak, mégis olyan keskeny aszfaltburkolat került rá, hogy két személyautó nem tud egymás mellett elmenni. E gyakorlatot nem is tudom, minek nevezzem, nem kívánom provokációnak tekinteni a helybeli magyarságra nézve, de mindenképp el kell indítani Magyarpécskán is a városfejlesztési projekteket. Attól tartok, mindig lesznek olyanok, akik azt tartják, hogy ami a magyaroké, az nem is a közérdeket szolgálja. A városi tanácsban, amikor a magyar iskola felújításáról vitáztunk, volt, aki azzal utasította el a tervet: „mit akartok, hogy szebb legyen, mint a román iskola?” Amíg ilyen szemléletmód uralkodik egy önkormányzaton belül, addig ezekkel a dolgokkal nagyon komolyan kell bánni!

– Köztudott, hogy Pécskán a magyarság számaránya 1/3 körüli, tehát az RMDSZ-es jelölt csak román szavazatok segítségével nyerhetne. Mire számít?

– Román szavazatok mindig vannak és az önkormányzati választásokon nagyon sok tényező befolyásolhatja a végeredményt: elsősorban a leadott szavazatok száma, de számít a részvételi arány is. Én úgy látom, hogy azok, akik hagyományosan kiállnak az RMDSZ mellett, értékelik a munkáját, azok jellemzően el is mennek szavazni rá. Tehát van egy úgynevezett „kemény mag”, amire számíthatunk és egyelőre nem tudhatjuk azt sem, hogy a többségi szavazatok hányfelé szóródnak majd. Volt már rá eset, hogy egy jelölt akár 30% támogatottsággal is nyerhetett.

A legfontosabb, hogy legyen egy RMDSZ-es csapat, amely élhet az adódó lehetőségek valamelyikével. Mert voltak olyanok, akik megkérdezték: ugyan, mit tudtok majd ti ott csinálni? Erre mindig azt válaszoltam és ma sincs jobb válaszom: annyit tudunk tenni, amennyi erőnk lesz. Vagyis annyit, amennyi szavazatot a magyarok mögénk tesznek. Az erőt nekünk azok a pécskaiak adják, akik a szavazókörzetben nekünk szavaznak bizalmat.

– A mostani polgármester hogyan viszonyul az RMDSZ-es polgármesterjelölthöz?

– Nem tudom, nem kérdeztem tőle, mint ahogy ő sem kérdezte az én véleményemet. Szerintem, ez a világ legtermészetesebb dolga, minden alakulatnak a maga dolga, hogy kiket jelöl a közképviseletre Egy politikai képviseletet felvállalt csoportosulásnak kötelessége jelölteket indítani, 30%-os magyarság estében önérzeti, magyarságtudati kérdésnek is tekintem a polgármester-jelölt indítását.

– Az RMDSZ helybeli szervezete teljes listával indul?

– Természetesen, a 17 tagú városi tanácsba jelöltek számát további öttel meg kell toldani, ezért a többi párthoz hasonlóan, mi is 22 fős listával indulunk. A lista első 5 helye adott, ami a márciusi 7-i előválasztáson alakult ki, a további helyeket felkérések alapján fogjuk betölteni. Olyan személyekkel, akik a habitusuk, a közismertségük miatt hasznosak lehetnek és eddigi közéleti munkájuk is érdemessé teszi őket arra, hogy a jelöltlistánkat erősítsék. Az RMDSZ helybeli szervezetének elnöksége számba vette a lehetséges neveket, őket éppen ebben az időszakban sorra megkeressük ez ügyben.

– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok!

– Mi köszönjük a lehetőséget.

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük