Élet a koronavírus árnyékában, Papp Attila életveszélyben sem magát, hanem a közösségét félti

A Kis- és Nagyvarjast is adminisztráló Nagyiratos Községben Papp Attila polgármester a II.  mandátumát tölti. Az eredetileg 2020 nyarára tervezett helyhatósági választásokon újra meg akarta pályázni a tisztséget, csakhogy közbeszólt a koronavírus-járvány, ezért nem lehet tudni, mikor kerül sor a jelzett megmérettetésre. Ettől függetlenül, végzi a dolgát, vagyis szinte egész nap felügyel a községközpontban márciustól zajló aszfaltozási munkálatokra.

Ezzel párhuzamosan, életbe léptették a koronavírus elleni küzdelem megkövetelte kijárási tilalmat, illetve naponta 9–12 óra közötti csökkentett programban zajlik a községházán az ügyfélfogadás, a hivatalnokok egymás közt beosztva, hetente 2-3 napot dolgoznak. Ugyancsak az óvintézkedésekhez tartoznak a három település közterületein többször megismételt fertőtlenítések. Ugyanakkor fertőtlenítő szereket helyeztek el a községháza bejáratánál abból a célból, hogy a kéz-, illetve a lábtörlők fertőtlenítésével meggátolják a kór terjedését.

Sokan fel sem fogják a veszély méreteit

A lakosság magatartására vonatkozó kérdésünkre a polgármester elmondta: szerinte sokan fel sem fogják a veszély nagyságát, mert azt hiszik: náluk ilyesmi meg sem történhet. Mert azzal együtt, hogy betartják a kijárási tilalommal járó szabályokat, vagyis kevesebben járnak az utcákon, a munkahelyükre is rendszeresen eljárnak, a gazdálkodók is a szabályok betartása mellett rendszeresen kijárnak a mezőre, az időszakos mezőgazdasági munkálatok elvégzése céljából. Az élelmiszerüzletekbe, a patikába is eljárnak, de a lakosság nagy része nem igazán fél a következményektől. Természetesen, a kijárások személyes felelősségre tett nyilatkozatokkal történnek. Azokból nagyon sokat kinyomtattak, sokszorosítottak, nem azért tették, hogy több dolgot adjanak velük az embereknek, hanem azért, hogy jobban meggondolják a kijárásokat. Mindenki azzal a tudattal hagyja el az otthonát, hogy az utcán vagy a munkahelyén is megfertőződhet, a családja körébe hazaviheti a rettegett vírust. Tehát a házból csakis akkor menjünk ki, ha halaszthatatlan, valóban fontos dolgunk van.

A segítségre szoruló idősekkel kapcsolatban elmondta: már a vírusveszély megjelenésekor számba vették az idős vagy segítségre szoruló családokat. Azok azonban nem igényelték a támogatást, mert mindannyiuknak van olyan fiatalabb hozzátartozója, aki bevásárol nekik. Ugyanakkor az idősek is alig várják, hogy eljöjjön a 11 óra, és indulhassanak vásárolni, az ügyeiket intézni. A községbeleikről elmondható: a lakosság 80%-a maradéktalanul betartja a vírusfertőzés kivédésére hozott intézkedések előírásait, csakhogy a fennmaradó 20% „laza” polgár is behozhatja a fertőzést. Pozitív dolog, hogy a községben kevesen vannak a nyugati munkáról hazatértek, ráadásul az a néhány is elég civilizáltan viselkedik. Nem véletlenül, mert a helybeli rendőrök szigorúan felügyelik őket. Ugyanakkor odafigyelnek a felelőtlenül a szabadban császkálókra is, akikre kiróttak néhány kisebb, amolyan figyelmeztető jellegű bírságot is, ami meghozta a jótékony hatását. Nem a bírság a fontos, hanem a polgárokat arra kell késztetni, hogy teljesen tudatában legyenek a kialakult helyzet komolyságának.

Ellátási gondok nincsenek, mert a községbeli élelmiszerüzletek ellátják a lakosságot.

Nagyszabású fejlesztések

Mindezt úgy mondta el a polgármester, hogy közben válaszolt az utcán közlekedő emberek kérdéseire is, ugyanis a fagyok elmúltával elkezdték a községközpont utcáinak a felújítását. A Malom utca útalapja már 5,5 méter szélességben elkészült, azt feltöltötték zúzott kővel, amit lehengereltek, jöhet rá az aszfaltburkolat. Az Országos Helyi Érdekeltségű Terv (Plan Național de Dezvoltare Locală) 5,5 millió lejes támogatásával, továbbá 1,2 millió lejes helyi támogatással a Nagyiratoson kimaradó két utca, illetve a nagyvarjasi két utca is új aszfaltburkolatot kap. Ugyanakkor nagyszabású járdaépítés is zajlik Nagyiratoson, ahol az 1-es és a 2-es sor utcáinak a járdái már elkészültek. Az Arad Megye Tanácsától, illetve helybeli erőforrásokból mintegy 380 ezer lej ráfordítással eddig 2000 négyzetméter térköves járda készült el, ami azt jelenti, Nagyiratos járdáinak az 50-60%-a új, korszerű burkolatot kapott, de a munkálatokat folytatják. A jelzettekkel párhuzamosan, a kultúrotthonban is felújították a konyhát, aminek a korszerű új berendezése több mint 50 ezer euró értékű, már csak az ugyancsak felújított villanyhálózatnak a bekötése van hátra.

Nem magát, a közösségét félti

Az oktatás Nagyiratos község településein is online módon történik, akár csak a mezőgazdasági támogatásoknak az igénylése. A községházán mindennap megtalálható a mezőgazdasági megbízott, illetve a kasszás, akik, a gazdák rendelkezésére állnak.

Kérdésünkre: mi lesz a községbeli nyári programokkal, illetve a bármikor is sorra kerülő helyhatósági választásokon megpályázza-e újra a polgármesteri tisztséget?

Papp Attila némi gondolkodás után elmondta: a nyári programokkal egyelőre kár foglalkozni, hiszen senki nem tudhatja, hogyan alakul addig a járványhelyzet. Ami a helyhatósági választásokat illeti, a község településein zajló korszerűsítési munkálatokból még igen sok vár kivitelezésre. Ugyanakkor hozzáfogtak a földgáz bevezetéséhez szükséges hatástanulmány elkészítéséhez is. A földgáz-vezetéket Aradról húznák Kisiratos Község és a Pécska városhoz tartozó Tornya falu számára. A vezeték Aradról Nagyvarjas, onnan Kisiratos és Tornya, a másik leágazás Kisvarjast érintve, Nagyiratos felé menne. Remélik, hogy állami támogatást is kapnak hozzá, a földmérők már dolgoznak a gázhálózat megépítésének a tervén.

Tehát a koronavírus járványveszély közepette Nagyiratos községben hatalmas fejlesztések zajlanak, a szépen megépült járdáknak a lakosok nagyon örvendenek, az utcák aszfaltburkolatát igen komoly alapokra, homokágyba hengerelt, zúzott kőrétegre öntik. A jó minőségű munkának azonban elengedhetetlen követelménye a folyamatos ellenőrzés. Éppen ezért, a polgármester naphosszat az utcán jár-kel, mindenen rajta tartja a szemét, illetve meghallgatja a lakosság jobbító ötleteit is. Mindez azt is jelenti, hogy magát nagymértékben kiteszi a koronavírus-fertőzésnek is.

Kérdésünkre: magánemberként fél-e a kórtól?

Papp Attila elgondolkodott, majd kifejtette: igen, vannak olyan egészségi gondjai, amelyek miatt félnie kellene tőle. Tüdő-fibrózisa van, ezért a tüdeje csupán 55%-ban dolgozik. Amennyiben elkapná a kórt, az számára végzetes is lehetne… A polgármester azonban úgy érzi: tud magára vigyázni, az emberektől megtartja a kellő távolságot, szájmaszkkal jár, nagyon odafigyel, hova megy be, ezért tulajdonképpen nem fél, de Isten őrizze meg tőle…

Nem tartja-e túlságosan kockázatosnak az egész napos kint-létet, illetve a sok emberrel való értekezést? – kérdeztük. De igen, kockázatosnak tarja, de első a kötelesség. Ha vállalta a polgármesteri tisztséget, azt becsülettel végig is akarja vinni az egészsége, az élete kockáztatásával is, hiszen úgy tartja: tud magára vigyázni, ezért nem magát, hanem a közösségét félti.

Nyugati Jelen,

Balta János cikke

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük