Hatékonyabban szolgálni az aradi magyarságot

Választási esélylatolgató SZABÓ MIHÁLY városi tanácsossal

Írta: Balta János

Szabó Mihály, Arad megyei jogú város tanácsának egyik leköszönő tagja az eltelt 4 évben a közvagyonért és mezőgazdaságért felelős szakbizottságban dolgozott, amelynek az alelnöke, de a szakbizottság ülésein ötször töltött be elnöki tisztséget. Tekintve, hogy az elnöki tisztséget a tanácsostársak döntése alapján töltheti be valaki, azt jelenti: a kollégák elégedettek voltak a munkájával.

– Tanácsosi munkája során voltak-e olyan sikerélményei, hogy segíthetett Arad lakossága, köztük a magyarok gondjain?

– Tekintve, hogy a megyeközpont tanácsának a 23 tagja közül csupán 2 RMDSZ-es volt, Bognár Levente alpolgármester és jómagam, a közjó vagy kifejezetten a magyarok érdekét szolgáló kérdésekben csakis más tanácsoskollégáknak a támogatásával, főként a Nemzeti Liberális Párt, de olyan eset is volt, hogy a Szociáldemokrata Párt tanácsosaival is egyeztetni kellett. Mert voltak olyan projektek, amelyekhez a törvény szerint az egyszerű többségnél több szavazat volt szükséges. Ilyen a költségvetés is, de a magyar bölcsődének a kérdése is ide sorolható…

– Annak az építése halad-e?

– Kissé elhúzódott az építkezési engedélynek a kiadása, mert a szomszéd területnek a tulajdonosa első körben nem egyezett bele, végül is bírósági határozattal sikerült azt megszerezni, kiadni az építkezési engedélyt. Az építkezéssel csak annyi a gond, hogy amíg a koronavírus miatt a kőművesek nem tudtak Nyugatra utazni, addig jól haladt a munka. Amióta viszont kiutazhatnak, a vállalkozó nem talál munkaerőt. Vagyis az eredeti tervek szerinti november végi-december eleji határidőt aligha lehet tartani, mert egyszerűen nincs elég szakembere.

– Térjünk vissza az eredeti témánkhoz! Vagyis az eltelt mandátumban Bognár Levente alpolgármesterrel mindig sikerült a városi tanácsban meghozni a magyarság kulturális igényeit is kielégítő tanácsi határozatokat?

– Nagy részben sikerült. Természetesen, a fogadóórákon sok olyan helyzet, főként szociális kérdés, de másfajta olyan gond is felmerült, amit ketten nem tudtunk megoldani, ezért be kellett vinnünk a kérdéseket a koalícióba. Mert 23 közül 2 emberrel nem lehet minden tervbe vett kérdést megvalósítani. Ezzel együtt úgy érzem: ha nem is maximális, de közepes szinten sikerült megvalósítanunk a magyarság igényeinek a kielégítését, sikerült megtartanunk mindazt, amit eddig megszereztünk. Sikerült olyan partnereket találnunk, velük megértetnünk, hogy ami az aradi magyarságnak jó, az a románságnak sem árt. Tehát ha egymás kultúráját, hagyományait megőrizzük és tiszteljük, nyugodtan, békében élhetünk egymás mellett.

– Vannak-e személyes tervei a következő mandátumra?

– A tervek mindig nagyok, de legfontosabb megtartani mindazt, amit eddig sikerült megszerezni. Vagyis a számarányunknak megfelelően megtarthassuk mindazokat az eredményeket, amelyeket megszereztünk. Figyelembe véve a 10%-os számarányunkat, ugyanolyan arányban részesüljünk a megyeközpont költségvetéséből az anyanyelvű oktatásra és kultúrára, illetve a többi területre jóváhagyott költségvetésből is. Arra, hogy fenntarthassuk az intézményeinket, hogy megszervezhessük a programjainkat, amelyekkel ki tudjuk mozdítani az aradi magyarokat a hétköznapok szürkeségéből.

– Az eddigi, hagyományos programokon kívül másokat terveznének-e?

– Egyelőre sötétben tapogatózunk, mert tervezhetünk ugyan, de a vírushelyzet miatt annyira le vagyunk szabályozva, hogy nem is merünk programokat szervezni, mert nekünk sokkal fontosabb az egészségünknek a megóvása, mint olyan programoknak a szervezése, amelyek esetleg nem minden korosztálynak elégítenék ki az igényeit. Legnagyobb gond, hogy a jelenleg érvényben lévő törvény szerint kültéri programra sem lehet 500 embernél többet meghívni és mi történik azokkal, akik valamilyen oknál fogva kimaradnak? Azon is gondolkoztunk, hogy olyan programokat szerveznénk, amelyekre előzetes bejelentkezés alapján lehetne belépni, de senkit nem szeretnénk kihagyni.

– Mennyi pénzt sikerült szerezniük az eltelt mandátumban a magyar programokra?

– Azokra az Aradi Kulturális Központon keresztül 500 ezer lejt sikerült szereznünk, többévi előkészítő munka alapján tavaly sikerült elhoznunk az Omega együttest, ami szerintem az aradi szabadtéri programoknak a megkoronázása volt. Azt is el kell mondani: négy év alatt tíz nagykoncertet hoztunk Aradra, ezenkívül teljes mértékben támogatjuk az Aradi Kamaraszínházat, a magyar civilszervezeteinket. Az Aradi Magyar Napokra rendszeresen meghívjuk Gyula testvérvárosunk küldöttségét, velük rendszeresen egy-egy Gyulai Napot is szervezünk. A néptánc- és filmfesztiválok mind azokból az összegekből voltak megszervezve, amelyeket az éppen tisztségben lévő tanácsosok meg tudtak szerezni. Sajnos, a járvány miatt idén nem lehetett megszervezni sem a március 15-i ünnepséget, sem az Aradi Magyar Majálist, valószínűleg az október 6-i megemlékezés is nagyon szűk körű lesz.

– Mit tekint a közelgő önkormányzati választások fontos és megvalósítható célkitűzésének?

– Azt, hogy az aradi magyarság legkevesebb három tanácsost állíthasson. Ha ez megtörténik, frakciót alakíthatunk, ezzel a tanácsban a mérleg nyelve lehetünk, sokkal több célkitűzést valósíthatunk meg. A múltkori választások alkalmával csupán mintegy 300 szavazaton múlott a harmadik tanácsosi hely. Ha sikerült volna, sokkal több eredményt tudtunk volna elérni. Éppen ezért nemcsak reménykedünk, hanem mindent meg is teszünk a 3 tanácsosi hely megszerzéséért, aminek a birtokában sokkal többet tehetünk majd az aradi magyarságért, de azon is múlik, kivel vagy kikkel léphetünk majd koalícióra.  Éppen ezért, már most el kell kezdeni a mozgósítást: nem csupán a családtagjainkat és a barátainkat, hanem a környezetünkben élő magyarokat is meg kell győzni a szavazáson való részvétel elemi fontosságáról, mozgósítani kell őket a részvételre. Mert ugye, akik úton-útfélen azt hangoztatják: mit tett értem az RMDSZ? azoknak üzenem: ha semmiféle magyar programon nem vett részt, de eljár valamelyik magyar felekezet templomába vagy anyanyelvű oktatásban tanulnak a gyermekei, az unokái, már akkor is sokat tett értük az RMDSZ. Mert annak a tisztségviselői pénzt szereztek a templomok felújítására, az anyanyelvű oktatási intézmények épületeinek a megjavítására, a felszerelésére, a gyermekeik utaztatására stb. Mert az RMDSZ tisztségviselőit egyetlen cél és törekvés motiválja, a helybeli magyarság mindennemű szolgálata.

– Sok sikert kívánok a vázolt elképzelésekhez, köszönöm a beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük