Zimándújfalu Községben érvényesíteni a magyar érdeket

Tervezgető JAMBOC MIHAI RMDSZ-es polgármesterjelölttel

Írta: Balta János

Zsámbok Mihály, vagyis, ahogyan a dezsőházi magyarok neveit elrománosították, Jamboc Mihai Zimándújfalun építkezési vállalkozó. A testvérével közösen működtetett vállalatnak a társtulajdonosa, közel 20 éve. A közelgő önkormányzati választásokon az RMDSZ Zimándújfalu Községbeli Szervezetének a polgármesterjelöltje.

– Ha ilyen régóta működik a vállalkozásuk, azt jelenti, jó szervező, de foglalkozott-e valamikor politikával?

– Amikor Aradon laktam, a belvárosi RMDSZ szervezet tagjaként urna-biztos feladatot vállaltam. Ami a vállalkozást illeti, nem panaszkodhatunk, mert a lelkiismeretes munkát az igénylők bizalommal hálálják meg. Vagyis cégér nélkül is állandóan van munkánk.

– Tekintve, hogy Zimándújfalu községnek huzamos ideig magyar polgármestere, illetve alpolgármestere is volt, jó szervezéssel és mozgósítással komoly nyerési esélyei lehetnek. Éppen ezért érdekelne, milyen újító elképzelései vannak?

– Ezt megvitattuk a megyei vezetőkkel, de a helybeli emberekkel is, hogyan lehetne lépni és tenni a közösségért. Ezt azonban csak úgy tehetjük, ha van elegendő erőnk és hitünk a céljaink megvalósításához. Mert mindig az vezérelt, hogy az elvégzett munka, a tisztelet és a becsület viszi előre az ügyünket. Hiszek a csapatmunkában, ezért vázolnám a terveimet is: a közös munka arról biztosít, ha megvan a szavunk és a hangunk, azt mások is meghallják. Tehát csakis akkor tudunk igazán hangosak lenni, ha sokan vagyunk és a célunk eljutni mindenkihez, hogy erősek és megkerülhetetlenek legyünk. Gond viszont, hogy sajnos, olyan helyzetbe kerültünk, ahonnan a hangunkat nem tudjuk hallatni. Nem tudunk részt venni a fontos döntésekben, emiatt kérek mindenkit: tartsanak velünk! Aki ismer, az tudhatja: kitartó, céltudatos harcos vagyok.

– Említene kézzelfogható célkitűzéseket is?

– Természetesen, nem tartom méltányosnak a községben tapasztalt fejlődést, mert ott olyan utcák is vannak, ahonnan teljesen hiányzik az infrastruktúra.

– Megnevezné, milyen utcákra gondol?

– Többet is megnevezhetnék, de minden helybeli tudja: Zimándújfalun évekig tartott késedelem után kezdték el bizonyos utcáknak a korszerűsítését, amit kampányfogásból tesznek. Mert az ott lakó, illetve közlekedő emberek évekig sárban jártak, noha folyamatosan ígérték: most kerül rátok a sor. Most már valóban hozzá is fogtak, de csak választási kampányfogásból. Másik égető gond a község magyar gyermekeinek a más települések iskoláiba történő elvándorlása, amiről feltétlenül beszélnünk szükséges, mert az iskoláinkat vonzóvá kell tennünk; a gyermekek illemhelyei még mindig az udvarban vannak, tehát otthonosabbá kell tennünk az iskolánkat. A helybeli termelőket szeretnénk támogatni azzal, hogy a terményeiket a községbeli piacon is értékesíthessék. Az manapság mostoha állapotban van, gazdátlanul, két hevenyészve odaállított asztallal várja az eladókat és a vásárlókat. Szerintem ha ott korszerű feltételeket biztosítanának, az serkentő hatással lenne nem csupán az őstermelőkre, hanem a helybeli vásárlókra is. A gazdag községünkben eddig nagyon sok beruházás történt, de a helybeli vállalkozók számára nem biztosították az esélyegyenlőséget. Mindenhol idegen vállalkozókkal dolgoztattak, ezért minden beruházást sokkal drágábban sikerült kivitelezni. Nagy szükség van a közbiztonság növelésére, de a költségvetést is emberarcúvá kell változtatni! Gondolok itt a szociális háló bővítésére, a rengeteg egyedülálló idősre és betegre való fokozott odafigyeléssel. Őket az önkormányzatnak sokkal hatékonyabban kellene támogatnia! Terveim között szerepel egy minden igényt kielégítő szabadidő-központ létrehozása, mert eddig a község vezetése sok beruházást tett, de azok a közösség szempontjából nem funkcionálisak. Én egy olyan központra gondolok, ahol a fiataloktól a nyugdíjasokig mindenki otthon érzi magát, szívesen járna el oda egymással találkozni, szórakozni. Támogatjuk a hosszú távú befektetéseket, de elfogadhatatlannak tekintjük a drágán, a közpénzek ésszerűtlen elherdálásával elkészült beruházásokat. Léteznek a parkjaink, a játszótereink, azonban a karbantartásuk igen akadozik. Mert helybeli szokás szerint egy-egy ilyen objektum átadásától a teljes leépüléséig semmi nem történik vele, azt egy új, jövőbeli befektetés tárgyának tekintik. A tény, hogy a községi költségvetés megengedi az ilyen beruházásokat, az nem jogosít fel senkit, hogy visszaéljen a lakosság bizalmával. Zimándújfalu községnek nem véletlenül van az egyik legnagyobb költségvetése Arad megyében, hiszen számos ipari vállalat telepedett itt meg, az építkezéseket nagyban megkönnyíti a saját homokbánya léte. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a következő négy évet is eltékozoljuk.

– Zimándközön milyen fejlesztésekre gondol?

– Ott folytatni szeretnénk az elkezdett beruházásokat, a járdák és a bejáró hidak építését. A helybeli temető közelében kialakult szeméttelepnek az ügyével is foglalkozni kellene. Mert ezen a településen is túl drágának tartják a szemétszállítást, ezért sokan a temető mellé hordják a szemetet. Az ott eluralkodott állapotok, illetve a szemét szervezett elszállításának a kérdése is megoldásra vár. A falu központja lassan elkezdett szépülni, a kultúrotthon felújítása azonban nem tűr halasztást, ugyanakkor foglalkozni kellene a túlárazott autóbuszmegállók kérdésével is. Mert ugye, mindenhol fejlesztünk, de a közpénzek terhére, nagyon drágán.

– Tehát úgy érzi, hogy helybeli vállalkozók bevonásával elvégzendő fejlesztések sokkal olcsóbbak lennének?

– Igen, csakhogy ebbe beleszól a nagypolitika is, mert nyílt, országos pályázatokon hirdetik meg a munkálatokat, amelyeknek az elvégzésére sokan dömping ajánlatokat tesznek, amelyeket a kivitelezés során nem tudnak tartani.

Vonzóbbá tenni az anyanyelvű oktatást

– Tisztában van-e a községbeli anyanyelvű oktatás helyzetével, mit szándékozik tenni a javítása érdekében?

– Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az utóbbi két évben Zimándközön újraindult az összevont magyar nyelvű elemi iskola, ezért a kisdiákokat nem kell naponta Zimándújfalura ingáztatni. A rossz hír, hogy itt idén nem indul nulladik osztály, tehát baj lehet a folytatással. E téren sürgősen lépni kell, mert beindult egy olyan tendencia, miszerint a szülők Aradra íratják be a gyermekeiket. Éppen ezért vonzóbbá kell tennünk a mi iskolánkat, amit csak újabb befektetésekkel, nagyobb odafigyeléssel lehet megtenni. Ami Zimándújfalut illeti, ott magyar nyelvű nyolcosztályos általános iskolai oktatás zajlik. Örömmel állapítható meg, hogy az óvodai csoportok jól működnek, csakhogy amikor az iskolába kellene íratni a kicsinyeket, a szüleik inkább Aradra viszik őket. A szülőket elég nehéz meggyőzni, hogy helyben is ugyanolyan színvonalú oktatást tudunk biztosítani, mint Aradon. Ehhez is magyar összefogás kell, meggyőzni a szülőket, hogy ne kínozzák a gyermekeiket naponta több órás ingázással, hanem a helybeli iskolában folytassák a tanulmányaikat. Mivel kevés a gyermek, az iskola fenntartása a polgármesteri hivatalon és a községi tanácson múlik. Ezért is van nagy szükség egy magyar polgármesterre, esetleg alpolgármesterre, illetve minél több RMDSZ-es tanácsosra. Tehát ezért is kell mozgósítanunk maximálisan a község magyarságát a soron lévő önkormányzati, később a parlamenti választásokon is.

– Gondolja, hogy a község lakosságának a többsége jól ismeri, megbízik önben?

– Nekik azt üzenem: tudom, hogy egy közösség bizalmát nem könnyű megszerezni és talán még nehezebb megtartani. Én azonban a munkámmal, a közösségi ügyekhez való konstruktív hozzáállásommal szeretném a bizalmukat megszerezni és megtartani. Magam és az RMDSZ helybeli csapata felkészültünk, velük megtiszteltetés lesz együtt dolgozni. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eddig is a támogatásáról biztosított, és mindent megteszek a bizalmuk megtartásáért.

– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést.

– Én köszönöm a lehetőséget.

Az eredeti cikk a Nyugati Jelen oldaláról származik: LINK


Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük