ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG
ARAD MEGYEI SZERVEZETE

       
» Főoldal
   » A szervezetről
    » Választások
» Képgaléria
  »Elérhetőség

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

 

Arad Magyar Majális

Szombaton, május 5-én a ligeti gokart-pálya mellett kerül sor az RMDSZ Arad Megyei Szervezete által minden esztendőben megrendezett Aradi Magyar Majálisra.
Hat, díjazott versenyszámot hirdetnek meg: lesz családi vetélkedő, tied a mikrofon, sörivó és bográcsfőző verseny, kötélhúzás, újdonságként pedig, a röplabda helyett labdajáték-triatlon, azaz a résztvevők három különböző labdás játékban mérik össze tudásukat.
A vetélkedők mellett sor kerül még arcfestésre, szerveznek lábszépségversenyt a férfiak számára, felszerelnek egy hatalmas csúszdát, lehet majd zenés üzeneteket küldeni a szinte a teljes program ideje alatt muzsikáló és az esti záróbuli hangulatát biztosító Party Mix segítségével.
A szervezők húszfős, kicsiket, nagyokat, idősebbeket is magukba foglaló csapatok jelentkezését várják a kerületi szervezetek elnökeinél: Láng István (Belváros, 0726-302-965), Kárpáti Béla (Marospart, 0724-277-360), Durst Pál (Mikelaka, 0771-422-661), Farkas Viktória (Mosócz, 0726-127-170), Kreseta Sándor (Pernyáva, 0749-829-863), Márkus János (Tisztviselőtelep,
0730-012-925), Horváth Imre (Újarad, 0724-422-218), Pintér Mária (Vlaicu,
0754-049-942), Khell Levente (Gáj, 0745-496-002).

---------------------------------

Támogatás az állattartóknak

Az RMDSZ a Minden magyar gazda számít kezdeményezés keretén belül idén februárban indította útjára a gazdafórumokat, amelyeket ma már Erdély 11 megyéjében – Beszterce, Hargita, Szilágy, Maros, Kolozs, Brassó, Arad, Fehér, Szatmár, Bihar, Kovászna – komoly érdeklődés övez.
A mezőgazdasági miniszter 67/2012-es, illetve 70/2012-es rendeletének értelmében 2012. április 9–május 18. között lehet benyújtani az anyajuhokra és anyakecskékre vonatkozó közvetlen nemzeti kiegészítő támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség megyei központjaiban.
A jogszabály módosítja és kiegészíti a tavalyelőtt napvilágot látott 98/2010-es szakminiszteri rendeletet. Eszerint azon anyajuhok és anyakecskék után jár támogatás, amelyek folyó év március 31.-ig betöltötték az egy évet, illetve a kérelmezés pillanatában legkevesebb 50 anyajuh és/vagy 25 anyakecske szerepel a kérelmező nevén az Országos Farmnyilvántartó (RNE) adatbázisa szerint.
A teljes tájékoztató megtalálható az RMDSZ honlapján az alábbi linken: http://rmdsz.ro/page/rmdsz-hatekony-erdekkepviselet-a-magyar-gazdak-szamara-is.

---------------------------------------------------------

Sajtótájékoztató a székházban

Április 18-án délelőtt az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székhelyén tartott sajtótájékoztatón Bognár Levente megyei elnök, aradi alpolgármester és Cziszter Kálmán alelnök, városi tanácsos ismertette a helyhatósági választásokra való felkészülés eredményeit, beszéltek a közelmúltban lezárult rangsoroló közgyűlésekről, az urnás előválasztásokról.
Bognár Levente elmondta, hogy a polgármester- és tanácsosjelöltek egyenlő eséllyel méretkeztek meg a szervezett rangsorolókon, és hogy az RMDSZ 16 községben tesz le teljes listát, polgármester- és tanácsosjelöltekkel, és összesen 24 magyarlakta településen lesznek listáik.
Cziszter Kálmán megjegyezte, a Szövetség természetesen nem számít arra, hogy mind a 16 polgármesterjelölt nyerni fog, de ahol mégsem sikerül, ott szeretnék, hogy a kapott szavazatoktól függően legalább alpolgármestert állíthassanak. Az alelnök kiemelte, hogy az RMDSZ az önkormányzatokban folyamatosságra törekszik, ami a magyarság képviseletét illeti.

 

---------------------------------------------------------

Rangsorolt a megyei választmány

Szombaton, április 14-én az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének választmányi ülésén került sor, többek között a megyei tanácsosjelöltek rangsorolására.
A szavazást megelőzően beszámolókat hallgatott meg a tagság.
Elsőként Bognár Levente megyei elnök beszélt a legutóbbi, március 9-i választmányi ülés óta eltelt bő egy hónap tevékenységéről, különösen a június 10-i helyhatósági választások előkészítéséről. Elhangzott, hogy a megyei szervezet 16 helyiségben indít polgármestert, többek között Fazekasvarsándon is, miután a korábbi elnök lemondását követően sikerült megoldani a szervezet újjáépítését. A helyi szervezeteknek április 20-ig kell bevinni a jelöltek listáját, mert április 27-ig, a május 1-i határidő előtt, a megyei szervezet szeretné ezeket letenni. A helyi szervezetek minden, a listával kapcsolatos kérdéssel Szabó Mihály ügyvezető elnököt keressék.
A választmányi ülésen ezt követően Faragó Péter parlamenti képviselő beszélt aktuálpolitikai kérdésekről, többek között az új választási törvény előkészületeiről, a MOGYE helyzetéről. Ez utóbbival kapcsolatban Király András oktatási államtitkár ismertette a legfrissebb fejleményeket.
A folytatásban a három megyei tanácsos, Bölöni György, Sipos György és Tóth Csaba számolt be tevékenységéről, mindhárom beszámolót a választmány elfogadta.
Mivel Faragó Péter egyedül jelentkezett megyei tanácselnök-jelöltnek, nem kellett rangsorolót tartani.
Az Alapszabályzat értelmében a megyei tanácsosjelölt-lista élére Bognár Levente megyei elnök került, ő azonban kérte a választmányt, szavazzák meg javaslatát, miszerint az első helyet átadja Faragó Péternek, ő pedig a második lesz a listán. A választmány elfogadta a javaslatot.
Ezt követően rangsorolták a választmányi tagok a hat tanácsosjelöltet. A sorrend (3-8. helyek): Király András (38 voks), Sipos György (33), Bölöni György, Péró Tamás (30-30), Horváth Beatrice (13). Derzsi Csaba (9). Péró Tamás felajánlotta a 3. helyét Bölöninek, hogy ne kelljen újabb voksolást tartani a holtverseny eldöntése miatt.

 

------------------------------

Felhívás

2012. április 14-re, 10 órára, az RMDSZ székházába összehívom az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének Választmányát:
Tervezett napirendi pontok:
1. Politikai tájékoztató
2.   A tisztségben levő megyei tanácsosok munkájának kiértékelése;
3.  Megyei tanácsos jelöltek rangsorolása;
6.  Különfélék;

 

Bognár Levente, az Arad megyei RMDSZ elnöke

 

-------------------------------

Állóurnás szavazás Kisperegen

Április 1-jén Kisperegen az RMDSZ állóurnás szavazást szervezett a két polgármesterjelölt és a tanácsos-jelöltek rangsorolására. A polgármesterjelöltek közül a legtöbben Kovács Imrére voksoltak, második lett Hajas István.
A tanácsosok listáján hat személyt kellett bejelölni. A sorrend: Rédi Csaba, Kovács Imre, Szabó Etelka, Váradi Sándor, Vörös Mihály, Farkas Sándor. További sorrend: Rostás István, Hajas István, Cs. Veres Imre, Bokor Julianna, Nagy Lajos, Bereczki Ágnes.

Szavaztak Kisiratoson

Vasárnap, április 1-jén Kisiratoson is megszervezték az állóurnás szavazást. Mivel polgármesterjelölt csak egy volt (Almási Vince), a községben csupán a tanácsos-jelölteket kellett rangsorolni, a szavazók hat személyt kellett bejelöljenek.
A sorrend: Andó Antal, Halai János, Andó László, Lőrincz Lajos László, Tóth Hajnalka, Almási Bálint, Németh Tibor, László Terézia, Miklós Tibor, Varga Roland István, Kecskés Dani Zsolt, Cepan A. István.

---------------------------------------------

Jelöltállító közgyűlések és urnás előválasztások

Március 29-én, csütörtökön:
16.00 óra – KISPEREG – RMDSZ székház.

Március 30-án, pénteken:
17.00 óra – BOROSJENŐ – Magyar Ház,
17.00 óra – GYOROK – telepi iskola,
17.00 óra – KÜRTÖS – Mario panzió,
17.00 óra – PANKOTA – Polgármesteri Hivatal,
17.00 óra – SOFRONYA – Kultúrotthon,
18.00 óra – KISIRATOS – Kultúrotthon,
19.00 óra – SZENTPÁL – Kultúrotthon.

Március 31-én, szombaton:
10.00 óra – ARAD (küldöttgyűlés) – RMDSZ székház,
10.00 óra – SZENTLEÁNYFALVA – Iskola,
14.00 óra – SZAPÁRYLIGET – Kultúrotthon,
17.00 óra – ÁGYA – Kultúrotthon,
18.00 óra – BÉLZERÉND – Iskola,
17.00 óra – ZIMÁNDKÖZ – Óvoda,
19.00 óra – VADÁSZ – Kultúrotthon,
19.00 óra – ZIMÁNDÚJFALU – Kultúrotthon,
19.00 óra – NAGYIRATOS – Polgármesteri Hivatal,
19.00 óra – PÉCSKA – Ipartestület terme,
20.00 óra – SIMONYIFALVA – Kultúrotthon.

Április 1-jén, vasárnap:
16.00 óra – FAZEKASVARSÁND – Evangélikus parókia.

Április 2-án, hétfőn:
17.00 óra – FEKETEGYARMAT – Kultúrotthon,
18.00 óra – NÉMETSZENTPÉTER – Tűzoltóság székhelye,
18.30 óra – NAGYZERÉND – Imaterem.

Április 5-én, csütörtökön:
20.00 óra – MAJLÁTHFALVA – Sportterem.

 

Urnás előválasztások az Arad megyei RMDSZ helyi szervezeteiben:

Március 31-én, szombaton:
BOROSSEBESEN (mozgóurnás) 15.00–19.00 óra között.

Április 1-jén, vasárnap:

KISIRATOSON (állóurnás) 8.00–16.00 óra között, a Kultúrotthonban,
KISPEREGEN (állóurnás) 9.00–18.00 óra között, az RMDSZ székházában.
-----------------------------

Március 15. ünnepe a Szabadság-szobornál

Az aradi magyarság, mint minden esztendőben a Szabadság-szobornál ünnepelte március 15-öt. A körülbelül háromszáz résztvevő méltóságteljesen rótta le kegyeletét az 1848-as forradalomban a magyar szabadságért véráldozatot hozók emléke előtt. Az ünnepségen jelen volt, többek között Faragó Péter képviselő, Călin Bibarţ prefektus, Horváth Levente alprefektus, Nicolae Ioţcu megyei elnök, Gheorghe Falcă polgármester, Bognár Levente alpolgármester, az aradi RMDSZ elnöke, Szabó Mihály ügyvezető elnök, Bitay Levente kolozsvári főkonzul, Costin Ionel, Teodor Velici megyei tanácsosok.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Bitay Levente,  kolozsvári vezető konzul olvasta fel, Răzvan Ungureanu román kormányfő üzenetét pedig Călin Bibarţ prefektus. Ebben Ungureanu, március 15 alkalmából üdvözölte a magyarokat, párhuzamot vont Kossuth és Bălcescu ideáljai között, kifejtette, hogy a modern román állam építését magyarok, románok közösen képzelik el, a romániai magyar közösség képviselőit pedig tisztelik az ehhez nyújtott hozzájárulásukért, de kitért kormányprogramjára, amelyben kiemelt szerephez jut a kisebbségek jogainak védelme.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üzenetét Matekovits Mihály olvasta fel. Az üzenetben az elnök kijelentette: „Huszonkét éven keresztül azért dolgoztunk mindannyian, hogy szülőföldünkön újra  megteremtsük a szabad emberhez méltó élet feltételeit. Ennek alapvető része anyanyelvünk használata, kultúránk megőrzése és gyarapítása, vallásunk szabad gyakorlása. Az emberiség történelmét nézve azt látjuk, hogy az évezredek alatt népek, nemzetek tűntek el és ma senki nem siratja őket. Ha netalán a magyarság eltűnne Erdélyből, Partiumból, Bánságból vagy az egész Kárpát-medencéből, senki nem hullatna könnyet értünk. Kétség nem férhet hozzá, hogy a jövőnkért csak mi vagyunk felelősek. Senki más. Rajtunk múlik, hogy mi fog történni holnap és holnapután, mi fog történni a következő évtizedekben.” Ugyanakkor kitért a gondokra is, amikor megemlítette, hogy „ma vannak még olyanok, akik megkérdőjelezik a jogunkat arra, hogy anyanyelvünket bárhol és bármikor szabadon használjuk”. Majd így zárta ünnepi beszédét:
– Szabadságunk és törvény előtti egyenlőségünk erre feljogosít, és ebben megerősít. Ezt akarjuk mi, és 2012 márciusában ezt kívánja tőlünk Erdély magyarsága.
A beszédek elhangzása, az üzenetek felolvasását követően koszorút helyezett el, többek között az RMDSZ, a prefektúra, a megyei önkormányzat, a polgármesteri hivatal, civil szervezetek, magyar egyházak, vidéki RMDSZ-szervezetek.

 

Tisztelt emlékező egybegyűltek!



Ünnepekkor gyakran szoktunk párhuzamot vonni, hasonlatokat keresni történelmi korok és a jelen között, ami általában sikeresnek bizonyul, hisz kiváló elődeink tettei mindig példaértékűek számunkra. Az egyik leggyakrabban megvont hasonlat a reformkorhoz kötődik. Ahhoz a korhoz, amely friss életet lehelt a szunnyadó magyarságba, amelynek idején megkezdődött a nemzet egészének újjáélesztése.

És a reformkorban, a nemzet felemelkedése, átalakítása, a jogok birtokba vétele mellett milyen célok is tornyosultak még a magyarság előtt?
Önálló újraintegrálódásunk Európában, ez volt a cél.
Hogyan? Az Árpád-háziak, az Anjouk és Corvin Mátyás nyomdokain való haladással. A tét pedig pontosan akkora volt a reformkorban is, mint most: felzárkózni az időközben megváltozott Európához, amelyben nekünk, magyaroknak történelmileg öröklött helyünk volt és van a mai napig, elsősorban Szent Istvánnak köszönhetően.
De van egy lényeges különbség a reformkori és a mai felzárkózás között. Akkoriban egy politikusnak erről nem kellett beszélnie, mert működött egy társadalmi program, amely alapján ez volt a természetes, annak ellenére, hogy valljuk be, Európa szinte tudomást sem vett rólunk. Persze, kételyek akkor is voltak, de elődeink ezeket sorra legyőzték.

A reformkorral húztam párhuzamot, miközben nem tudom, nem tudjuk, hogy új reformkor előtt állunk-e. Abban azonban biztos vagyok, hogy nemzetünknek egy új reformkorra van szüksége a Kárpát-medence minden országában. Bő két évtizeddel ezelőtt megbukott egy hatalmi rendszer, most pedig végre meg kellene fogalmazni a nemzet céljait, az összefogás eszközeit.
A helyzetünk azonban sokkal bonyolultabb, mint a reformkorban volt. Mert most egyszerre van szükségünk reformkori lelkesedésre, a márciusi ifjak lendületére, de a kiegyezéshez vezető bölcsességre is. És még bonyolultabb az ügyünk, ha arra gondolunk, hogy a magyar nemzet ahány országban él, annyi féle helyzetben, állapotban van, annyi féle eszközökkel rendelkezik a céljai megvalósításához.

Kölcsey Ferenc egyik versében ezt írja:
„Nemzeti fény a cél. Hogy elérjed, forrj egybe
Magyar nép.”

1848. március 15-én a magyar nemzet egyöntetűen fogalmazta meg a célt: a nemzeti fényt. Amely jelentette a nemzet szabadságát, jövőjét, felemelkedését, a nemzeti lét kiteljesedését. Ők akkor tudták, hogy ahhoz, hogy mindezt elérjük, hogy a nemzeti fény valóban kigyulladhasson, ahhoz össze kell fogni. Hogy elérjük céljainkat, ahhoz egybe kell ötvöződnie a magyarságnak.

De képesek vagyunk-e erre? Képesek vagyunk-e kitűzni, majd követni a nemzeti fényt, hisz annyi fele széttépedtünk, pislogni látszik a fény?
Hiszem, hogy igen. Hiszem, hogy Istennek van gondolata velünk, magyar nemzeti közösséggel itt a Kárpát-medencében.
Hiszek az önökben, a minden magyarban szunnyadó összefogás-vágyban, hiszem, hogy a cél közös, és nem válunk egymás ellenségeivé.
Hiszem, hogy az RMDSZ által megfogalmazott, elmondott felemelkedési cél a szellem, a lélek és a szociális biztonság harmóniájában megvalósítható.
De azt is hiszem, hogy ma itt a Szabadság-szobrunk mellett nincs senki, akinek hitvallásában ne szerepelne a magyar összefogás.
Ha összefogunk, ha a Kölcsey Ferenc által leírt fényt látjuk, és nem egy pislákoló világosságot, akkor az aradi magyarság jövőre, tíz év múlva, egy évszázad  múlva is nagyszámban összegyűlik itt március 15-én.
Hogy emlékezzünk hőseinkre, hogy erőt merítsünk az előre nézéshez.

Mindannyian tudjuk, hogy 1848. március 15-ének üzenete, aktualitása minden esztendőben a felszínre tör, és elszórja itt a téren a nemzeti sorskérdéseink iránti érzékenységet, mindannyiunk felelősségét. Hozzá, mint egy összetartó forrásvízhez évről-évre lehajolhatunk, erőt meríthetünk belőle.
De mindannyiunk kötelessége az is, hogy ezt a felszínre törő forrást tisztán tartsa a mának, a holnapnak, a holnaputánnak.

Ehhez kívánok önöknek hitet, önbizalmat, erőt és kitartást.

 

-------------------------------

Nem felejtjük 1990 márciusát

Az RMDSZ idén is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke március 17-én, szombaton Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával.
Az RMDSZ, Markó Béla javaslatára, létrehozta a Szolidaritási Alapot, amelyből 2000 óta minden évben támogatást nyújt az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak..
Az esemény keretében az RMDSZ vezetői szombat délelőtt koszorút helyeznek el Sütő András sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben.

-----------------------------------------

Közgyűlések az RMDSZ Arad kerületi szervezeteinél

Március 19.
17.00 óra – Mosóczy-telepi szervezet a Református imateremben,

Március 20.
17.00 óra – Az Arad-belvárosi szervezet az RMDSZ-székházban.
18.00 óra – Újaradi szervezet az Újaradi Idősek otthonában.

Március 21.
16.30 – Maros-parti szervezet az RMDSZ-székházban,
18.00 – Vlaicu–Séga–Poltura a Roberto étteremben.

Március 22.
18.00 – Mikelakai szervezet a Mikelakai Római Katolikus Plébánia hittantermében,
19.00 – Gáj–Buzsák–Kakasváros a Caritas Házban.

Március 24.
11.00 – Pernyáva az RMDSZ-székházban.

--------------------------------------

Felhívás

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete, a minél szélesebb körű közösségi részvétel biztosítása érdekében felhívja a figyelmet, hogy a júniusi helyhatósági választásokra bárki jelentkezhet polgármester-, helyi tanácsos-, megyei tanácsos-, megyei tanácselnökjelöltnek. A jelölési kritériumrendszerről az RMDSZ helyi szervezetei, a személyesen jelentkezőknek nyújtanak bővebb felvilágosítást, ugyanitt találhatóak a szükséges űrlapok. Határidő: március 20.

 

----------------------------------------------------------

MEGHÍVÓ


Március 15.-e a negyvennyolcas szabadságharc, a magyar ifjúság, a magyarok szabadságának napja. Ezen a napon együtt ünnepel Arad magyarsága.
Kérjük, tisztelje meg Ön is jelenlétével rendezvényeinket, amelyeknek műsora a következő:

Március 15.-én:

17.00 – Koszorúzási ünnepség a Szabadság-szobornál
18.00 -  Ünnepi műsor az Aradi Állami Színházban – az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és az Aradi Kamaraszínház közös szervezésében.
Belépők igényelhetők a kerületi elnököknél (március 11.-én, estig): Belváros - Láng István: 0726302965; Gáj-Buzsák-Kakasváros – Khell Levente: 0745496002; Marospart – Kárpáti Béla: 0724277360; Mosóczy telep - Farkas Viktória: 0726127170; Pernyáva - Kreszta Sándor: 0749829863; Újarad – Horváth Imre: 0724422218; Vlaicu-Séga – Pintér Mária: 0754049942, illetve március 12.-től az RMDSZ székházában.

 

----------------------------------------------------------

Ritli László Aradon

Pénteken, február 10-én Arad megyébe látogat Ritli László egészségügyi miniszter, aki, többek között felavatja a borosjenei kórházat, találkozik a prefektussal, a helyi RMDSZ vezetőivel.

 

-------------------------------------

Felhívás

2012. március 9., 17 órára, az RMDSZ székházába összehívom az Arad Megyei RMDSZ Választmányának rendkívüli ülését.
Tervezett napirend:
– Politikai tájékoztató;
– Határozat az önkormányzati tisztségviselők kiértékelésének módozatáról;
– Határozat a jelölések benyújtásának határidejéről;
– Határozat a helyi szervezetek közgyűléseinek lebonyolításáról.

 

Bognár Levente
az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke

 

-------------------------------------------------------

Akkreditálták a Sapientia MTE-t

Faragó Péter képviselő: „Hosszú egyeztetés, politikai tárgyalások eredményeként kedden az alsóházban, amely döntő ház volt, sikerült megszavazni a Sapientia akkreditálását, ezzel teljesítettük az egyik legfontosabb vállalásunkat a magyarsággal szemben, hisz ez a magyar felsőoktatási intézmény hosszú évtizedekre meghatározza az erdélyi értelmiség képzését, magyarságunkat. Mindez elképzelhetetlen lett volna a Szövetség kormányzati szerepvállalása nélkül.
Az ülésen 172 képviselő volt jelen, 161-en mellette szavaztak, hárman ellene, ellenzéki képviselők nem tartózkodtak bent. Mindez azt jelenti, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ettől a pillanattól kezdve teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, joga lesz többek között államvizsgát szervezni, és a román állam is támogathatja.
A Sapientia 2001 óta működik, a kormány tavaly szeptemberben fogadta el az egyetem akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet.

------------------------------------------------------

Összehasonlító népszámlálási adatok

A korábbi, 2002-es népszámlástól a mostani, 2011-es összeírásig Arad megye lakossága 52 719 személlyel csökkent, ezen belül a magyarságé
12 209-cel, ami számarányunkat tekintve 2,4 százalékos fogyást eredményezett.
Mivel a Statisztikai Hivatal (INS) a számokat csak városokra, községekre hozza nyilvánosságra, a falvakra is bontott népszámlálási eredmény sajnos nem áll rendelkezésünkre.
A 2002-es adatokat a 2011-essel összehasonlító táblázat megtekinthető, letölthető itt.

-------------------------------------------------------

Felnőttképzés magyarul

A Képviselőházban kedden megszavazták a felnőttképzést szabályozó, 2000. évi 129. számú kormányrendeletet módosító törvénytervezetet. A Pető Csilla, Farkas Anna, Derzsi Ákos és Olosz Gergely parlamenti képviselők által kezdeményezett törvénymódosítás 23-as cikkelye kimondja, hogy a kisebbségek nyelvén szervezett képzési programok esetén a képzést szervezők kötelesek a programot olyan oktatókkal végeztetni, akik ismerik a magyar nyelvet, vagy azt a nemzetközi nyelvet, amelyen a program jóváhagyást kapott. Tekintettel arra, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik az átképzésre, továbbképzésre, vagy szakképzésre, sokkal jobb eredményt lehet elérni, ha a felnőttképzés anyanyelven zajlik. Ebből a tényből kiindulva, a törvénymódosítás áttörést jelent a felnőttképzés terén, ezért a törvénykezdeményező politikusok azt ajánlják a felnőttképzésben érdekelt alapítványok, egyesületek, vállalkozások figyelmébe, hogy éljenek a törvény adta lehetőséggel, és igény szerint anyanyelven szervezzék meg a felnőttképzést.

------------------------------------------------------

 

15. Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton

Bognár Levente alpolgármester, megyei elnök és Mészár Sándor az Arad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője Békéscsabán a Városházán vett részt egyeztető ülésen, hogy megbeszéljék az idei, immáron 15. alkalommal megrendezendő Szupermaraton részleteit.
A tárgyaláson részt vett, többek között Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere, Tóth Sándor, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezető igazgatója, Czeglédi Katalin, az atletikai klub marketing igazgatója, Szigeti Csaba a polgármesteri hivatal sportcsoport vezetője, Baji Balázs gátfutó, és nem utolsó sorban Korbely György, a Beol honlap főszerkesztője versenyzői minőségében. Az újságíró 2008 óta minden évben teljesíti a távot kerékpárral és csapatot is szervez.
– A szupermaraton nem csak a két megyeszékhelyet köti össze – mondta az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Bognár Levente – hanem rengeteg embert is. Együtt gondolkodunk azért, hogy ez az esemény minden évben kapjon támogatást, mert a szervezők lelkesedése mellé az anyagiak is kellenek. Tizenötödik éve a határon átnyúló együttműködés komoly szimbóluma a szupermaratoni. Idén egy útvonal-módosítást javasoltunk, Tornyától Kisvarjas felé haladnak majd a versenyzők, és onnan érkeznek Aradra. Arad és Temesvár között megnyílt az autópálya, veszélyes csomópont alakult ki, ezért kihozzuk a nagy forgalmú főútról a versenyt.
A Szupermaratonnal kapcsolatban Mészár Sándor kijelentette:
– Minden évben elhangzik a kérdés: hogyan tovább? Biztos vagyok benne, hogy Arad és Békéscsaba nem hagyja magára a gyermekét tizenöt vagy akár huszonöt éves korban sem. Örülök annak, hogy az igazgatóságunk is részt vesz a „gyermek” istápolásában, mint egy keresztszülő.

 

 

 A választási programot az erdélyi magyar emberek írták

 
„Az RMDSZ felkészült a júniusi önkormányzati választásokra, készen áll a megméretkezésre. Hiteles jelöltjeink vannak, a 2008. és 2012. között elért eredményekre és választási programunkra építünk, valamint a jelöltjeink elismertségére, megbízhatóságára” – jelentette ki ma, Kolozsvárott Kelemen Hunor szövetségi elnök. 
A Szövetségi Állandó Tanács ülését követően az RMDSZ elnöke a Szövetség választási programját és jelöltlistáit ismertette egy sajtótájékoztató keretében.
„2012-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 9492 jelöltet állít országszerte, többet, mint 2008-ban. 13 megyében indítunk jelöltet a megyei önkormányzat elnöki tisztségére: Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Fehér, Kovászna, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy, és Temes megyékben. A Szövetségnek 317 polgármesterjelöltje lesz, 8459 helyi tanácsos-jelöltje és 703 megyei tanácsos-jelöltje. Ez a 2008-as arányokhoz képest növekedést mutat, hiszen idén például 500-al több helyi tanácsos-jelöltünk van” – ismertette Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök beszámolt arról is, hogy a tavaly áprilisban elkezdődött Erdélyi Konzultáció eredményei alapján elkészült az RMDSZ választási programja.

--------------------------------------

Megalakul a Kulturális Autonómia Tanács

A Kulturális Autonómia Tanács a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek, illetve rétegszervezetek képviseleti, érdekegyeztető, tanácsadó és - saját hatáskörén belül - döntéshozó fóruma, amely a romániai magyar nemzeti közösség érték- és érdek-pluralizmusát jeleníti meg.
A küldötteket, Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ Alapszabályzatának 62. cikkelye értelmében 2012. április 14-én, szombaton délelőtt 12 órára, a kolozsvári Bánffy Palota nagytermében tartandó alakuló ülésre hívta össze. A tanácskozás napirendjén szerepel:
1. Szaktestületek megalakítása
2. Az ideiglenes vezetőség megválasztása
3. A KAT küldetésének elfogadása.

-----------------------------------------------------------------

Korodi Attilát az új környezetvédelmi miniszter-jelölt
 
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ma, április 10-én a Szövetségi Állandó Tanács ülése után bejelentette: egyhangú döntés született arról, hogy Korodi Attila vegye át a környezetvédelmi tárca vezetését.
„Az elmúlt napokban előkészítettük a SZÁT ülését, és az én javaslatom az volt, hogy Korodi Attila képviselőt jelöljük a miniszteri tisztségre. Ő ezt elfogadta, és a Szövetségi Állandó Tanács ezt egyhangúan támogatta. Úgy vélem, Korodi Attila szakmailag jól felkészült, ezt a tárcát már vezette, ismeri a programokat és a problémákat, és a következő nyolc hónapban ő tudja a legjobban ezt a mandátumot végigvinni, kiteljesíteni. Van neki egy nagyon határozott elképzelése a tárcáról, a programokról, és úgy gondolom, hogy a nagyon komoly szakmai háttere és politikai elkötelezettsége alkalmassá teszik Korodi Attilát, hogy ő vezesse a Környezetvédelmi Minisztériumot Borbély László után” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a SZÁT ülését követően.

-------------------------------

Lemondott Borbély László

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálata miatt április 5-én lemondott tisztségéről Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Az alábbi nyilatkozatot tette közzé:
 „Az eddigi tevékenységem kapcsán egy szó jut eszembe, és az a szó a becsület. Az általam betöltött tisztségekben a komoly, szakszerű munkát, a helytállást és a korrektséget tartottam elsődleges prioritásnak. A 90-es évek elejétől vagyok a politikában, nagy tapasztalattal bírok. Polgármesterek, politikusok, az emberek ismernek, mindig tisztességgel végeztem a dolgom” – nyilatkozta Borbély László leköszönő környezetvédelmi és erdészeti miniszter április 5-én, Bukarestben.
Mai döntésével kapcsolatosan az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: amint tegnap a sajtóból értesült, hogy a Korrupcióellenes Ügyosztály befolyással való üzérkedéssel vádolja, azonnal eldöntötte, hogy lemond miniszteri tisztségéről. „Nem mintha valamilyen okom lenne, hogy lemondjak, hiszen a vádak alaptalanok. Azért döntöttem így, hogy elhárítsak minden gyanút a kormány működésével kapcsolatban” - mondta Borbély László.
Az RMDSZ tisztségviselő véleménye szerint sajnálatos, hogy továbbra sem rendelkezik bővebb információval az iránta felhozott vádakkal kapcsolatosan.
Ártatlan vagyok és remélem, hogy az igazságszolgáltatás be fogja bizonyítani, hogy tiszteletben tartottam a törvényeket – mondta az RMDSZ alelnöke. 
Borbély László fontosnak tartotta megköszönni a minisztérium beosztottjainak, hogy mandátuma alatt partnerei voltak.

 

-------------------------------

Megalakul az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti kar

Az RMDSZ kitartó és következetes politikai küzdelme nyomán, a március 27-i kormányülésen elfogadták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) belül az önálló magyar kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat – jelentette be a kormányülést követően Kelemen Hunor szövetségi elnök. A kormányhatározat elfogadására tíz napos közvita után került sor. Mint az ismert, a koalíciós pártok március 12-i, hétfői találkozása után egyeztek meg a felek abban, hogy a március 13-i, keddi kormányülésen első olvasatban elfogadják azt a kormányhatározatot, amely a magyar kar létrehozását biztosítja a vásárhelyi egyetemen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor és Markó Béla miniszterelnök-helyettes akkor személyesen találkoztak Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnökkel, hogy a kormányhatározat szövegéről, tartalmáról egyeztessenek.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a mai kormányülést követően kijelentette: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség minden lehetséges demokratikus és politikai eszközt felhasznált annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megalakulhasson az önálló magyar kar, ezt szavatolja a ma elfogadott kormányhatározat. Az RMDSZ nem kért mást, csak a törvény betartását. Az áldatlan állapot, amely ezzel az üggyel kapcsolatosan kialakult, kizárólag az egyetem vezetősége miatt történt, hiszen ők voltak azok, akik nem akarták a törvényt alkalmazni. Ismételten hangsúlyozom, hogy az önálló kar megalakulása semmilyen módon nem károsítja a román nyelvű oktatást, és a Szövetség nevében visszautasítok minden olyan vádat, amely erre vonatkozik.

--------------------------------

Törvénytervezet a bérpótlékok visszafizetésének eltörléséért

A kormánykoalíció mai, március 19. ülésén egyezség született arról, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújt be, amely a közalkalmazottak bérpótlékainak visszafizetési kötelezettségét törli el.
Kelemen Hunor szövetségi elnök január elején kérte a koalícióban, hogy mentesítsék a közalkalmazottakat az alól a kötelezettség alól, amelyet a Számvevőszék rótt ki, és amely arra kötelezné a helyi önkormányzatokban dolgozókat, hogy fizessék vissza azokat a fizetéspótlékokat, amelyeket a kollektív munkaszerződések alapján, törvényes módon kaptak. Az RMDSZ számításai szerint országszerte közel 300.000, helyi- és megyei önkormányzatokban dolgozó közalkalmazottat érint a Számvevőszék határozata.
Az RMDSZ politikusai ennek érdekében egy törvénytervezetet állítottak össze, amelyet ezen a héten iktatnak a Szenátusban, onnan kerül majd át a Képviselőházba, amely ebben a kérdésben a döntő ház.

------------------------------------Bizottsági nem az egyenruhára

A szenátus oktatási bizottsága negatívan véleményezte az egyenruha kötelezését az oktatási intézményekben. A határozatról március 6-án, kedden döntött a szakbizottság.
Többórás vita után az oktatási bizottság elutasított egy olyan törvénykezdeményezést, amely kötelezővé tette volna az egyenruha viselését az oktatási intézményekben. Bokor Tibor a bizottság RMDSZ-es tagja az ülés után elmondta: jelen pillanatban is létezik törvény, amely lehetőséget biztosít minden tanintézménynek, hogy a vezetőtanács döntése alapján egyenruha vagy más azonosító jel bevezetését szorgalmazza. „Ha komolyan gondoljuk azt, hogy decentralizációt akarunk, akkor meg kell adni a szabad döntés jogát minden oktatási intézményeknek ebben a  kérdésben. A vezetőtanácsok feladata pont az, hogy a szülőbizottsággal és a diákönkormányzattal való konzultáció után meghozza a legjobb döntést” – tette hozzá. Bokor Tibor szenátor úgy gondolja, hogy az iskola kell meghatározza azt a nevelési irányt, amely számára a leghatékonyabb működést biztosítani tudja.

 

----------------------------------------

Könyvkiadási pályázat

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2012. évi alapjából. A Szövetség a pályázat lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.
A pályázatokat a Communitas Alapítvány Könyvkiadás Szaktestületéhez kell eljuttatni, leadási határidő 2012. április 5.
Bővebb információk a Communitas Alapítvány titkárságán igényelhetők a 0264-594 570 és a 0723-250 324 telefonszámokon, valamint a communitas@rmdsz.ro e-mail címen.
A pályázati kiírás megtalálható a www.communitas.ro oldalon.

---------------------------------------

Gyakornoki tábor Brüsszelben

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a 2013-as évre vonatkozóan is meghirdette gyakornoki programját, a korábbi évektől eltérően idén egy Gyakornoki táborba is elutazhatnak a jelentkező fiatalok.  Az érdeklődők 2012. április 15-ig küldhetik el pályázati csomagjukat.
Az elmúlt évek során az erdélyi magyar képviselő kabinetjében több mint ötven erdélyi magyar fiatal szakember, illetve felsőoktatásban tanuló hallgató gyakornokoskodott. Az egy hónapos fizetett gyakornokság alatt megismerhették mind a brüsszeli, mind a strasbourgi parlamenti munkát és első kézből szerezhettek tapasztalatot az  intézmény működéséről.
Sógor Csaba szerint a program újításaként megjelenő Gyakornoki tábor a fiatalok szakmai képességeinek szélesebb körű felmérését segíti, emellett pedig a jelentkezők részletesebben megismerhetik és bővebb információkat gyűjthetnek a rájuk váró munkáról, úgy, hogy közben izgalmas programok révén tartalmas élménnyel is gazdagodnak.
A pályázati kiírás részleteiről a www.sogorcsaba.eu oldalon lehet tájékozódni.

------------------------------------------------------

Őshonos kisebbségek jogai a felsőoktatásban

„Tőkés Lászlótól azt kértük, hogy az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Szakbizottságában megvitatásra kerülő, az európai felsőoktatás jövőjéről tett jelentésében hangsúlyosan jelenjenek meg az őshonos etnikai kisebbségek jogai” – nyilatkozta ma Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Hozzátette: „megelégedéssel nyugtázzuk, hogy a Winkler Gyula és Sógor Csaba képviselők által iktatott módosítások nagy része benne van az elfogadott szövegben, amelyet az EP plenáris ülése még jóvá kell hagyjon.”
Kovács emlékeztetett arra, hogy Tőkés László kifelejtette a jelentésének eredeti változatából a kisebbségi jogokat. „Brüsszelben is lehet kisebbségi vonatkozású eredményeket elérni, csak akarni kell. Tőkés taktikai okokkal magyarázta a mulasztását, az RMDSZ azonban megmutatta, hogy melyik a járható út. Hét javaslatunkból öt átment a bizottságon, és látva a nagy szavazattöbbséget, reményeink szerint nem lesz gond a plénum előtt sem” - zárta nyilatkozatát a főtitkár.

 

--------------------------------------------------------

Kelemen H.: az RMDSZ dolgozik, nem kampányfogásokra reagál

 

Az elmúlt időszak politikai történéseiről beszélt Kelemen Hunor szövetségi elnök sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján, Tamás Sándor megyei tanácselnök és Antal Árpád polgármester társaságában.
„Én nagyon gyakran jövök Kovászna megyébe, és másokkal ellentétben nem azért, hogy kikérdezzem az embereket, hanem azért, hogy konzultáljak, véleményeket hallgassak meg. Ez alkalommal is így történik” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Elmondta, február 25-én kerül sor Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsára, amelyen a legfontosabb napirendi pont a jelölési szabályzat megvitatása és elfogadása. Az RMDSZ készül az önkormányzati választásokra, éppen ezért az SZKT megerősíti Kovács Péter főtitkár kampányfőnökké való kinevezését. A közelegő választásokról a szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ-nek az ereje mindig is az önkormányzatokban volt, éppen ezért a közelgő helyi választások nagy fontossággal bírnak. „Ma már a helyi közösségeket érintő, legfontosabb és legtöbb döntést az önkormányzatok hozzák meg, ezért az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy polgármesterei, alpolgármesterei és tanácsosai legyenek az erdélyi megyék és települések önkormányzataiban”– hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az erdélyi magyar politikai helyzetet elemezve a szövetségi elnök a továbbiakban a megosztottság veszélyeire hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a magyarországi segédlettel megalakult romániai magyar pártok nem az együttműködést, a magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „2012-ben saját magunkon kívül senkire nem számíthatunk. Azok, akik pártot alapítanak, versenyre készülnek. Nem az a céljuk, hogy önkormányzati képviselőik legyenek, hogy a közösségek érdekeit képviseljék, ők a bukaresti jelenlétre készülnek, bármi áron. Azt azonban látnunk kell, hogy a romániai magyarság közel 80%-a úgy véli, hogy a parlamenti képviselet kiemelten fontos, és ezt veszélyeztetni nem szabad” -  jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, úgy értesült, hogy Tőkés László háromszéki látogatása során nagyon határozottan kijelentette, hogy kizárt dolognak tartja az RMDSZ-el való összefogást. „Egyrészt nagyon furcsállom ezt a kijelentést, hiszen Tőkés László az RMDSZ európai parlamenti képviselője, másrészt nem vagyok biztos abban, hogy Toró T. Tibor, az új párt megválasztás előtt álló elnöke egyáltalán tud erről a szándékról. A valódi főnök hozott egy döntést, elmondta a nyilvánosság előtt: nem lesz összefogás. Nem tudom, hogy ezzel Toró T. Tibor egyetért-e, hiszen az ő nyilatkozataiból úgy értettem, hogy kívánatosnak tartja az együttműködést” – válaszolt Kelemen Hunor.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette, őt, mint a párbeszédet és békés együttműködést kedvelő embert, az zavarja leginkább, hogy Tőkés László nyilatkozatai úgy vonatkoznak az RMDSZ „uralmának a megtörésére”, mint a cél maga. „Azok, akik erről beszélnek, nem folytatják gondolatmenetüket azzal, hogy mi következik. Nem beszélnek arról, hogy mi lesz a magyar közösséggel, hogyan képviselnék ők majd hatékonyabban a közösségi érdeket, mint azt az RMDSZ tette. Ezekre a kérdésekre nem találom én a válaszokat. És nem értem, hogy ők mitől lennének a jobboldaliak? Én úgy vélem, hogy mi, erdélyi magyarok mindannyian a nemzeti oldalt képviseljük” – szögezte le Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ városi szervezetének elnöke.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke példaként felhozta, hogy az RMDSZ monopóliumának megtörése megtörtént például Kézdivásárhelyen. „Ott a város éves költségvetése évi 10 millió euró, és most nézzék meg, hogy mit ért el az MPP-és városvezetés. Pedig ugyanúgy, mint Sepsiszentgyörgynek, nekik is lehetőségük lett volna európai uniós forrásokra pályázni, fejleszteni, épülni. Sajnos, nem ez történt, és a városvezetés hibáit elsősorban az emberek érzik. Tehát az a megoldás, hogy nem a várost kell leváltani, hanem a gazdát. Kézdivásárhelyen és Baróton is” – szögezte le Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem kíván a továbbiakban az ellenpártok kampányfogásaival és vádaskodásaival foglalkozni. „Az RMDSZ tisztségviselői minden szinten dolgoznak, nap mint nap újabb és újabb cselekedetekkel bizonyítják elkötelezettségüket és felelősségüket a magyar közösség fele. Számunkra ez a legfontosabb” – összegezte az RMDSZ elnöke.  
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor röviden ismertette az új kormányprogram és a megkötendő koalíciós megállapodás részleteit, kiemelve, hogy a lakosság életszínvonalának növelésére vonatkozó intézkedések közül a legfontosabb a fizetések és nyugdíjak emelése az első negyedév gazdasági és költségvetési adatainak megfelelően. A Szövetség szerint szükséges az infrastrukturális beruházások folytatására, itt elsősorban az Észak-erdélyi autópálya építésének a folytatását szorgalmazza. A kormányprogram másik kiemelten fontos fejezete a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozik az oktatás, a kultúra, az intézmények finanszírozása és megalakítása terén: a kisebbségi törvény elfogadása továbbra is prioritás marad az RMDSZ számára.

---------------------------------------------------

A Bukaresti Értéktőzsde konferenciája

Borbély Károly államtitkár február 23-án részt vett a Bukaresti Értéktőzsde (BVB) által szervezett Finanszírozás a tőzsdén (Finanţări prin bursă) című konferencián.
Nyitóbeszédében az államtitkár üdvözölte a Bukaresti Értéktőzsde  kezdeményezését, amellyel sikerült a Nemzeti Bank, a Gazdasági Minisztérium, az Országos Tőkepiaci Felügyelet, valamint a különböző gazdasági szereplők (bankok, pénzügyi intézetek) képviselőit egy asztalhoz ültetniük, ahol tapasztalataikat megoszthatják.
Borbély Károly elmondta, hogy a kormány folytatja a privatizációt, amely szerinte rendkívül fontos a gazdaság élénkítésének szempontjából, ugyanakkor pozitív üzenetet közvetít a befektetők irányába is. Az államtitkár kiemelte, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben a 2012-es évre tervezett tőzsdére vitelek fontos jelzést közvetítenek Romániáról a külföldi piacok felé.
– Meggyőződésem, hogy Románia egy rendkívül fontos üzenetet fog közvetíteni külföld fele néhány sikeres privatizációval. Ehhez természetesen szükség van a gazdasági ágazat minden tényezőjének összehangolására, mondta Borbély Károly. 
A privatizációk kapcsán az államtitkár elmondta: az a döntés, hogy a vállalatok 10-15%-át magánosítjuk, egy nagyon fontos lépést jelent. Privát menedzsment nélkül, a politikum és a menedzsment különválasztása nélkül a vállalatok nem nyernek, csak veszítenek. Olyan menedzsereket kell találnunk, akik tudásuk és tapasztalatuk révén hozzájárulnak a vállalatok értékének növeléséhez. A román gazdaságban rengeteg potenciál van, főleg az energetikai szektorban. Meg kell találnunk a módját annak, hogy együttműködve a megfelelő szakemberekkel hozzájáruljunk a vállalatok értékének növeléséhez – mondta Borbély Károly.
2012-ben a következő vállalatok kisebbségi részvénycsomagjai kerülnek a tőzsdére: Romgaz, Transelectrica, Transgaz (15%), Nuclearelectrica, Hidroelectrica (10%), valamint a Petrom rézvényeinek 9,84%-a, összegezte az államtitkár.
– Annak ellenére, hogy sikertelennek nyilvánították az OMV Petrom részvényeinek tavalyi tőzsdére vitelét, én sikeres ügyletnek nevezem azt, különösképp a Romániára vonatkozó pozitív visszhangok tükrében. A 0,37 lej/részvény árat magasnak tartották. El kell mondanom, hogy nem voltunk arra kényszerítve, hogy mindenképp eladjuk azokat a részvényeket. A részvényárak alakulása minket igazolt, jelentős folyamatosan növekvő tendencia tapasztalható. A tavalyi év kiváló eredményei 20,64%-os részesedésünk után több mint 45 millió euró értékű osztalékot jelent. Ehhez hozzájárultak, természetesen, az EXXON Mobil által végzett mélytengeri fúrások eredményei is –  zárta beszámolóját a gazdasági államtitkár.

----------------------------------------------------

Borbély László bemutatta az UNEP-tagországok jelentését

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 22-én az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme/UNEP) Kormányzótanácsának Naiorbiban tartott záróülésén bemutatta az UNEP-tagországok jelentését. Az UNEP-tagországok Bizottságának munkálatait február 20. és 22. között Borbély László, a Kormányzótanács alelnöke vezette.
A környezetvédelmi és erdészeti minisztert az ENSZ Környezetvédelmi Programja Kormányzótanácsa február 20-án a Kormányzótanács alelnökévé választotta, továbbá, a Kormányzótanács Bizottságának első ülésén Borbély László minisztert, a Plenáris Bizottság elnökévé nevezték ki. 
Az ülés napirendi pontjai között az idén júniusban megrendezendő Rio de Janeiró-i fenntartható fejlesztési konferenciával kapcsolatos politikai döntések előkészítése szerepelt. Az UNEP-tagországok Bizottsága az összesen négy plenáris ülés alkalmával környezetvédelmi nemzetközi kormányzás, globális környezetvédelemi helyzet, fenntartható termelés és fogyasztás, kémiai hulladékok témakörében valamint az UNEP és az UNEP-en belüli környezetvédelem menedzsment csoport hatékonyabb működéséről hozott döntést.
A környezetvédelmi és erdészeti miniszter véleménye szerint az ülés azért volt fontos, mert ez alkalommal olyan döntések születtek, amelyek meghatározzák a júniusban, Rio de Janeiróban megrendezendő “Rio+20” fenntartható fejlesztési konferencia végkimenetelét.
A fenntartható termelés és fogyasztással kapcsolatos tíz éves keretprogramról hozott határozat szövege megegyezik az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (CSD) 19. Ülése alkalmával egyeztetett előírásokkal. 2010-2011 között az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (CSD) 19. Ülésének elnöke Borbély László miniszter volt.

   

 

 

 

Marosvásárhelyen ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa

2012. február 25-én, szombaton délelőtt 10 órától, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésezik az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa.
Az ülésen a szövetségi elnök politikai beszámolóját politikai vita követi, majd a 2012-es önkormányzati választásokra vonatkozó jelölési szabályzat, a választások ütemterve, valamint a kampányfőnök személyének megerősítése szerepel az SZKT napirendjén.
Az Egyeztető Kerekasztal szombaton reggel 9 órától ülésezik a Kultúrpalotában.

-----------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------

3. sz. HATÁROZAT

Az Arad Megyei RMDSZ Megyei Választmánya a 2012. január 19-i rendes ülésén,

  • tekintettel az RMDSZ Arad Megyei szervezete Alapszabályzata 97., 98., 100. és 130. cikkelyének f.) pontja alapján,
  • 48 szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett a következőképpen

 

HATÁROZ:

  • Megbízza az Arad Megyei RMDSZ elnökét, hogy 2012. június 2-ra hívja össze az Arad megyei RMDSZ Megyei Küldöttgyűlését;
  • A Megyei Küldöttgyűlés küldött helyeinek elosztását a melléklet tartalmazza, amely részét képezi a jelen határozatnak; 
  • Ha a Megyei Küldöttgyűlés időpontjáig új helyi vagy Arad-kerületi szervezetek alakulnak, vagy új társult kollektív tag nyer felvételt az RMDSZ Arad Megyei Szervezetébe, ezek a Küldöttgyűlésen 1-1 küldött helyre jogosultak;
  • Az Arad Megyei RMDSZ helyi és Arad-kerületi szervezetei 2012. január 23 és február 10 között kötelesek lejelenteni aktualizált tagnyilvántartásukat, rendezni esetleges tagdíj kifizetési hátralékukat és jelezni az Ügyvezető Testület felé a közgyűlés tervezett időpontját;
  • Az Arad Megyei RMDSZ helyi és Arad-kerületi szervezetei 2012. február 20 és május 15 között kötelezően megtartják a szervezetek Közgyűlését;

A szervezet elnöksége köteles legalább 7 nappal a Közgyűlés időpontja előtt a Nyugati Jelen napilapban a nyilvánosságra hozni a Közgyűlés helyét és időpontját;

  • A Közgyűlések napirendjén kötelezően szerepel:
  • a 2011. évi tevékenységi beszámoló;
  • a 2011. évi pénzügyi beszámoló;
  • a küldöttek kijelölése az Arad Megyei RMDSZ Megyei Küldöttgyűlésére;
  • a szervezet éves munkatervének elfogadása;
  • A Közgyűlés nem jelölhet ki több küldöttet, mint a jelenlévők 1/3-a.
  • A helyi és Arad-kerületi szervezetek Közgyűlésein megfigyelőként részt vesz az Arad Megyei RMDSZ Állandó tanácsának megbízottja;
  • A Közgyűléseken készült jegyzőkönyvek és beszámolók másolatát a szerveztek elnökei kötelesek a Közgyűlés utáni 5 napon belül eljuttatni az Arad Megyei RMDSZ Ügyvezető Testületének.

Megyei Állandó Tanács

-----------------------------------------------------------------------

FELHÍVÁS

2012. január 19-re, 17 órára, az RMDSZ székházába összehívom az RMDSZ Arad megyei szervezetének Választmányát:
Tervezett napirendi pontok:

  • Politikai tájékoztató;
  • Beszámolók;
  •  Szervezési kérdések;
  • Egyéb.
Bognár Levente, az Arad megyei RMDSZ elnöke

________________________________________________________________________

FELHÍVÁS

              2011. október 21-re, 17 órára, az RMDSZ székházába összehívom az RMDSZ Arad megyei szervezetének Választmányát:
Tervezett napirendi pontok:
1. Politikai tájékoztató
2.   A Megyei Választmány alelnökének megválasztása;
3.  A népszámlálással kapcsolatos információk, tudnivalók;
6.  Különfélék;
Bognár Levente, az Arad megyei RMDSZ elnöke

---------------------------------------------------------------------------

ARADI MAGYAR NAPOK - 2011

Szeptember 29., csütörtök

18.00 – A Kölcsey Egyesület délutánja a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében;
„Történetek és legendák az aradi vértanukról” Puskel Péter könyvbemutatója;

Szeptember 30., péntek

Alma Mater Véndiáktalálkozó

18.00 – az Aradi Színház nagytermében:
- Ünnepélyes megnyitó;
- Élő hagyományok – néptánc-gála;

Október 1., szombat

Alma Mater Véndiáktalálkozó

09.00  - Ökumenikus istentisztelet a belvárosi római-katolikus templomban;

10.30   - Aradi magyar képzőművészek tárlatának megnyitója a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében;

- Osztály- és évfolyamtalálkozók a Csiky Gergely Főgimnázium tantermeiben;

- Osztálytalálkozók az egykori Zárda épületében;

19.00  - Véndiák-bál a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében;
(Jegyek elővételben az iskola titkárságán)

Október 2., vasárnap

10.00 - Az Aradi Magyar Napok nyitó istentisztelete a belvárosi református templomban, igét hirdet KEREKES JÓZSEF nagyváradi rogériuszi református lelkész,

Ünnepi meghívott Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter.

11.00 – Göncz József, Bognár Béla „Szép Arad vármegyénk” történelmi képeslap gyűjteményének bemutatója;

Ifjúsági délután

17.00 - Az ifjúság jövőképe régiónkban - kerekasztal beszélgetés Békés és Csongrád megyei ifjúsági vezetők részvételével az RMDSZ székházának nagytermében;

18.00 - Örmény származású vértanúink
                                   előadók: a magyarországi örmény önkormányzat képviselői
Utána tisztelgés a Szabadság-szobornál

20.00 - Bikini koncert a Sportcsarnokban;

Október 3., hétfő

17.00 - Magyar Pedagógusok délutánja.
Tudományos ülésszak: Aradi pedagógusok a Bolyai Nyári Akadémia 2011-es tanfolyamain valamint a magyarországi akkreditált és elismert továbbképző tanfolyamokon.
Helyszín: a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme

Október 4., kedd

16.00 – Aradi megyei magyar civil szervezetek fóruma a Jelen Házban kávézójában;

Október 5., szerda

17.00 - Kiállítás a negyvennyolcas szabadságharc ereklyéiből - megnyitó a Clio teremben

19.00 - Ünnepi előadás a Kultúrpalotában:
TOLCSVAY LÁSZLÓ - TOLCSVAY BÉLA: MAGYAR MISE
Közreműködik: Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Tóth József és a Rotunda énekegyüttes
Vezényel: Tóthné Mózer Annamária, (meghívók, szeptember 26 és október 3 között korlátozott számban, az RMDSZ székházában).

Október 6., csütörtök

10.00 – Hőseinkre emlékezünk – a Csiky Gergely Főgimnázium rendezvénye az iskola dísztermében

11.00 - Szentmise az aradi vértanúk emlékére a belvárosi római-katolikus templomban – főcelebráns és szónok Dr. MARTON JÓZSEF pápai prelátus, nagyprépost, professzor

12.30 - Tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen;

16.00 - Emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál.

Szervezők: RMDSZ ARAD MEGYEI SZERVEZETE, SZABADSÁG-SZOBOR EGYESÜLET, CSIKY GERGELY FŐGIMNÁZIUM, ALMA MATER ALAPÍTVÁNY, RMPSZ, KÖLCSEY EGYESÜLET, ARADI MINORITA RENDHÁZ, BELVÁROSI REFORMÁTUS EGYHÁZ, ARADI KAMARASZÍNHÁZ, ARADI MAGYAR IFJÚSÁGI SZERVEZET
- a szervezők, a programváltoztatás jogát fenntartják -

_________________________________________________

FELHÍVÁS

 

2010. június 4, szombat 9,00 órára összehívom az RMDSZ Arad megyei Küldöttgyűlését, az aradi bábszínház nagytermébe.

 Tervezett napirend:

  1. Az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének beszámolója
  2. A Megyei Választmány elnökének beszámolója
  3. Az Megyei Önkormányzati Konferencia elnökének beszámolója
  4. A Parlamenti Képviselő beszámolója
  5. Az Ügyvezető Elnök beszámolója
  6. Az Etikai és Fegyelmi Bizottság beszámolója
  7. A Szabályzat-Felügyelő Bizottság beszámolója
  8. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója
  9. A beszámolók vitája
  10. Az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének megválasztása
  11.  Programmódosító javaslatok vitája
  12.  Alapszabályzat-módosító javaslatok vitája
  13.  Az RMDSZ Arad megyei SZKT tagjainak megválasztása
  14.  A Megyei Választmány megválasztása
  15.  A felügyeleti szervek megválasztása
  16.  Különfélék

------------------------------------------------

 

 

 

FELHÍVÁS

              2011. Március 14-re, 17 órára, az RMDSZ székházába összehívom az RMDSZ Arad megyei szervezetének Választmányát:

Tervezett napirendi pontok:

  1. Politikai tájékoztató.
  2. Határozat az Arad megyei RMDSZ Küldöttgyűlésének, illetve a helyi és kerületi szervezetek rendes közgyűléseinek összehívásáról.
  3. Határozat az Arad megyei RMDSZ alapszabályzat-módosító bizottságának megalakításáról.
  4. Határozat az Arad megyei RMDSZ programmódosító bizottságának megalakításáról.
  5. Határozat a Megyei Választási Bizottság megalakításáról.
  6. Különfélék.

Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke

______________________________________________________________

FELHÍVÁS

              2011. január 28-ra, 16 órára, az RMDSZ székházába összehívom az RMDSZ Arad megyei szervezetének Választmányát:
Tervezett napirendi pontok:
1. Politikai tájékoztató
2.   Határozat az RMDSZ Arad megyei szervezete 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról;
3.   Határozat az RMDSZ Arad megyei szervezete 2011. évi költségvetésének jóváhagyásáról;
4.  Az RMDSZ X. -ik Kongresszusára való felkészülés valamint a küldöttek megválasztása;
5. A MV jogi bizottság elnökének megválasztása;
6. Különfélék;
Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke

--------------------------------------------------------------------

FELHÍVÁS


2010. december 4-re, 10 órára, az RMDSZ székházába összehívom az RMDSZ Arad megyei szervezetének Választmányát:
Tervezett napirendi pontok:

  • - Politikai tájékoztató
  • - Soron következő SZKT-val kapcsolatos kérdések
  • - Beszámoló a bizottságok tevékenységéről
  • - 2011-es program megbeszélése
  • - Választmánnyal kapcsolatos működési kérdések
  • - Egyebek

Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke

----------------------------------------------------------------------------------------

Az RMDSZ Arad megyei szervezete – városunk magyar civil szervezeteivel és egyházaival karöltve – sokadszorra adózik nagyszabású rendezvénysorozattal az „aradi tizenhárom”, nemzetünk vértanúi múlhatatlan emlékének.
                        Mindenkit szeretettel várunk a 2010. évi ARADI MAGYAR NAPOK rendezvényein, amelyekre az alábbi program szerint kerül sor:

  ARADI MAGYAR NAPOK
2010. október 1.-6.

Október 1., péntek:

  • 20,00 óra: IFJÚSÁGI NAP - NEOTON FAMÍLIA koncertje a kiserdei (Pădurice) gokart pályán (az RMDSZ székházában, a Jelen Házban és a koncert helyszínén kapható jegyek ára 10 lej).

Október 2., szombat:

  • 17,00 óra: Képzőművészek Zala György szülővárosából, Lendváról  - a kiállítás megnyitója a CLIO teremben.

Október 3., vasárnap:

  • 10,00 óra: Istentisztelet az Arad-belvárosi református templomban,
  • 19,00 óra: EZT NEM TUDOM MÁSKÉPP - Éder Enikő előadói estje, az Aradi Kamaraszínház évadnyitó előadása az Aradi Bábszínház termében (jegyek a Bábszínház pénztáránál).

Október 4., hétfő:

  • 17,00 óra: a Márki Sándor pedagógusi díjak átadása az RMDSZ aradi székházának nagytermében.

Október 5., kedd:

  • 19,00 óra: GÁLAEST ERKEL FERENC MŰVEIBŐL - a Gyulai Várszínház előadása az aradi Kultúrpalotában (meghívók, szeptember 28 és 30 között korlátozott számban az RMDSZ székházában).

Október 6., szerda:

  • 11,00 óra: Szentmise az aradi vértanúk emlékére az Arad-belvárosi római-katolikus templomban – főcelebráns és szónok Msgr. Potyó Ferenc pápai káplán, az Erdélyi Római-Katolikus Püspökség általános helynöke,
  • 12,30 óra: Tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen,
  • 16.00 óra: Emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál.

(A koszorúzásokra a www.rmdszarad.ro és www.szabadsagszobor-arad.ro internetes oldalakon, illetve az Arad megyei RMDSZ +40-257-250627-es telefonszámán lehet előzetesen bejelentkezni!)

Szervezők: RMDSZ ARAD MEGYEI SZERVEZETE, SZABADSÁG-SZOBOR EGYESÜLET, CSIKY GERGELY ISKOLACSOPORT, RMPSZ, EMKE,  KÖLCSEY EGYESÜLET, ARADI MINORITA RENDHÁZ, BELVÁROSI REFORMÁTUS EGYHÁZ, ARADI KAMARASZÍNHÁZ, ARADI MAGYAR IFJÚSÁGI SZERVEZET

 

K Ö Z L E M É N Y

 

                                Ezúton hívjuk föl minden érdekelt figyelmét, hogy az Episcopiei utca 32. szám alatti RMDSZ-székház épületjavítási munkák miatt július 26-ától augusztus 11-éig zárva lesz. Ez idő alatt az ügyfélfogadás és a székház szokásos szolgáltatásai is szünetelnek. Közben viszont az RMDSZ internetes honlapján (www.rmdszarad.ro) olvasható telefonszámaink élni fognak, akárcsak az Arad megyei RMDSZ internetes postacíme (rmdszarad@rmdsz.ro), ezeken elérhetőek leszünk.
                                Megértésüket előre is köszönjük, augusztus 12-étől várjuk Önöket a megszépült, felfrissült székházban.

                                                                                                                                                SZABÓ MIHÁLY,
                                                                                                                                                Ügyvezető elnök

 

 

 

SOK SZERETETTEL MEGHÍVJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT
A JÚNIUS 27-ÉN, VASÁRNAP 20 ÓRAKOR MEGRENDEZENDŐ

Jézus így szólt: „SZERESD FELEBARÁTODAT!” című

JÓTÉKONYSÁGI KONCERTRE
Ezt a koncertet olyan emberek rendezik, akik szeretik Jézust, és készek segíteni a magyarországi árvízkárosultakon is.

A rendezvény helyszíne az Arad-belvárosi református templom – Eminescu utca, 33. szám

A belépő ingyenes, adományait előre is köszönjük. A koncert teljes bevétele az árvízkárosultaknak szánt bankszámlára kerül.
Köszönjük minden résztvevő nevében!

Szólisták: Corina Redis – szoprán, Gelu Dobrea – basszus, Ardelean Corina – fuvola, Szenes Andrea – hegedű
 Terékné Megyesi Éva – orgona

Műsoron:
L. Vierne: e-moll szimfónia, I. tétel – Terékné Megyesi Éva
J. Massenet: Meditáció – Szenes Andrea
J. S. Bach: Quia respexit – Magnificat ária – Corina Redis
Albinoni: Adagio – Corina Ardelean
Rimszky-Korsakov: SADKO – A viking áriája – Dobrea Gelu
C. Saint-Saens: A Hattyúk tava – Szenes Andrea
G. Puccini: Turandot-ária – Signore ascolta – Corina Redis
J. S. Bach: Ária – Corina Ardelean
G. Verdi: Fiesco áriája – Il lacerato spirito – Dobrea Gelu
Kreisler: Liebes lied – Szenes Andrea
Mozart: Varázs fuvola – Ach, ich füls-ária – Corina Redis
J. S. Bach: Polonaise, Menuett és Badinerie – Corina Ardelean
Mozart: Figaro házassága – La vendetta – Dobrea Gelu
M. Chiriac: Szerenád – Szenes Andrea
F. Mendelssohn-Bartholdy: Höre Israel-ária – Corina Redis
Andrea Ferante: Őszi dal – Corina Ardelean
L. Vierne: e-moll szimfónia IV., záró tétele – Terékné Megyesi Éva

 

Orgonán kísér: Terékné Megyesi Éva

A Koncert szervezői: Az RMDSZ Arad megyei szervezete, az Arad-Belvárosi Református Egyházközség és a koncert zenészei, akik szívvel-lélekkel dolgoztak azért, hogy ez est megvalósuljon.

A RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKEI:
uj_logo.jpgasoc.statuia libertatii.jpg
ARAD BELVÁROSI REFORMÁTUS
EGYHÁZKÖZSÉG

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Aradi Magyar Majális

                                Az Aradi Magyar Majálist május 1-én, szombaton rendezzük meg a kiserdei go-kart pályán, ahová reggel kilenctől késő estig tartó műsorral várjuk a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat. A nap folyamán a következő versenyeket rendezzük meg:

  • Generációk ügyességi sportversenye,
  • Kerületek röplabda-bajnoksága,
  • Kerületek kötélhúzó versenye,
  • Sörivó verseny,
  • Gulyásfőző verseny,
  • Gyermekek kerékpárversenye,
  • „Tiéd a mikrofon” – előadói vetélkedő.

A vetélkedők mindegyikére már most lehet és ajánlatos jelentkezni, kinek-kinek a lakhelye szerinti kerületi RMDSZ szervezet elnökénél, telefonon vagy személyesen. A kerületi RMDSZ szervezetek elnökei és telefonszámaik:

  • BELVÁROS – Láng István – 0726-302965,
  • GÁJ-BUZSÁK-KAKASVÁROS – Khell Levente – 0745-496002,
  • MAROSPART – Pénzes Gyula – 0725-534794,
  • MIKELAKA – Kleits Zoltán -0257-261045,
  • MOSÓCZI-TELEP – Farkas Viktória – 0788-148412,
  • PERNYÁVA – Kreszta Sándor – 0749-829863,
  • ÚJARAD-VÁRALJA-KISSZENTMIKLÓS – Horváth Imre – 0724-422218,
  • TISZTVISELŐ-TELEP – László Lajos – 0743-032967,
  • VLAICU-SÉGA-POLTURA – Pintér Mária – 0754-043612.

A helyszínen egész napos büfé működik majd, este pedig a POLY-DY PARTY BAND szórakoztatja a közönséget. Szeretettel várnak mindenkit

                                                                                                A SZERVEZŐK

 

 

 

 

RMDSZ közgyűlések Arad megyében:

• ARAD ÚJARAD-KISSZENTMIKLÓS-VÁRALJA kerületében április 6-án, kedden 17,00 órakor az újaradi Nyugdíjas Klubban,

• KISPEREGEN április 8-án, csütörtökön 15,00 órakor az RMDSZ székházában,

• BÉLZERÉNDEN április 8-án, csütörtökön 18,00 órakor az iskolában,

• VADÁSZON április 8-án, 19,00 órakor a volt TSZ-irodában,

• SIMONYIFALVÁN április 8-án, csütörtökön 20,00 órakor a Polgármesteri Hivatal felújított irodájában,

• GYOROKON április 9-én, pénteken 18,00 órakor a telepi iskolában.

 

 

 

 

__________________________________________________________________________________

 

A R A D I   M Á R C I U S  1 5 .

 

A honfoglalás és az államalapítás óta 1848-1849 - a forradalom és az azt követő szabadságharc - a magyar nép történelmének legnagyobb fordulata volt. Ahogyan október 6-a a szabadságharc halálának a napja, úgy a forradalmat indító március 15-e a születésének napja. A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: az elvesztett szabadság visszaszerzésének és a kivívott szabadság megőrzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom.
Március 15-e ünnep tehát, mint minden születésnap, s ahogy a születésnapon együtt ünnepel az egész család, úgy március 15-én is együtt ünnepel a magyar nemzet. Ünnepeljünk hát együtt mi, aradi magyarok is! Ezúton szeretettel meghívunk mindenkit a jeles nap rendezvényeire.

 

 

                                               Az RMDSZ Arad megyei Szervezete
 

___________________________________________________________________________________

 

Közlemény

 

Az RMDSZ Megyei Választmányának ülésére, a már korábban közöltektől eltérően, 2010. március 6-án szombaton 10.00 órától kerül sor, szervezetünk megyei székházában:

 A tervezett napirend:

  1. Politikai tájékoztató.
  2. A tanügyi átszervezések kérdése.
  3. Határozat az RMDSZ Arad megyei szervezete Küldöttgyűlésének, illetve a helyi és kerületi szervezetek rendes közgyűléseinek összehívásáról.
  4. Határozat az RMDSZ Arad megyei szervezete alapszabályzat-módosító bizottságának megalakításáról.
  5. Határozat az RMDSZ Arad megyei szervezete programmódosító bizottságának megalakításáról. 
  6. Határozat az RMDSZ Arad megyei ügyvezető elnöke kinevezésének jóváhagyásáról.
  7. Határozat az RMDSZ Arad megyei ügyvezető testülete működési szabályzatának jóváhagyásáról.
  8. Különfélék

 

Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke

 

___________________________________________________________________________________

 

N Y I L A T K O Z A T

           Alig néhány hónapja, hogy az Arad megyei magyarság elégedetlenségét váltotta ki az, hogy a kábeltelevíziós műsort szolgáltató, mifelénk gyakorlatilag monopóliumot élvező RCS-RDS cég beszüntette az RTLKlub műsorának közvetítését. Akkor a közfelháborodás valamint az RMDSZ és az aradi magyar sajtó határozott közbelépése néhány nap alatt visszakozásra késztette a műsorszolgáltatót.
            December 23-án hasonló dolog történt, ez alkalommal a magyar közszolgálati televízió „m1”-es adását helyezte át a cég az alapcsomagból a pluszfizetéses „EXTRA” csomagba, onnan ugyanakkor eltüntetve az „m2”-es műsorát. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy az „EXTRA” csomag csak Aradon és ott is csak egyesek (inkább csak a tömbházlakók) számára hozzáférhető. Tehát azoknak sem mindig nézhető, akik éppen hajlandók (ha éppen futja rá) megfizetni a különbözetet. A történtek érzékenyen érintik Arad és a megye magyarjait. Ráadásul a hasonló esetek ismétlődése arra utal, hogy ennek nem csak előzményei vannak, hanem folytatása is lesz. Mert ha ez így megy tovább, akkor csak az audiovizuális törvény által kötelezően biztosított egyetlen magyar nyelvű adást nézhetünk majd.
            A történtek miatt azonnal keresni kezdtük a cég aradi vezetőit, de (tökéletes időzítés, ugye?!) azt a választ kaptuk, hogy az ünnepek lejártáig nincs illetékes, akivel szóba lehetne állni. Az új év kezdetével végre előkerült az illetékes, a helyi igazgató, de a dolog ezzel sem mozdult a megoldás felé, mert minden kérdésre ugyanaz volt a válasza: Bukarestből jött a parancs és ő nem tehet semmit, amíg onnan újabb utasítást nem kap. Az intézkedés okáról pedig még ennyit sem tudott vagy akart mondani.
           Mindezeket figyelembe véve az RMDSZ Állandó Tanácsa úgy döntött, hogy az Arad megyei magyarságot ért sérelem miatt beadványban fordul a műsorszórók felügyeletét ellátó Országos Audiovizuális Tanácshoz. Ugyanakkor Aradon és az érintett településeken (Borossebes, Fazekasvarsánd, Gyorok, Kisjenő, Kürtös, Lippa, Nagylak, Pankota, Pécska, Szentleányfalva, Vinga) aláírásgyűjtésbe kezdünk, hogy ezzel is bizonyítsuk: Arad megyében igenis van igény a magyar nyelven sugárzó adók műsorára! A következő napokban a fentebb említett helyeken meg fognak jelenni aláírásgyűjtőink. Kérjük, hogy fogadják őket szívesen és legyenek a segítségünkre!
                             

   Köszönettel

                                                                   Az Arad megyei RMDSZ Állandó Tanácsa

 

------ --------------------------------------------------------

Figyelem!

Az Ügyvezető testület tagjainak megváltoztak a hivatali telefonszámai!

Az új számokat az "Elérhetőség" link alatt találják.

 

A technika vívmányai jelentős mértékben uralják mindennapjainkat, ezért úgy érezzük, hogy nekünk is újítanunk kell a kommunikáció terén.  A világháló adta lehetőségeket kihasználva indítjuk el oldalunkat, hogy aki ezt igényli, gyorsabban és hatékonyabban jusson információhoz.  Szervezetünk 18 éves tevékenységén keresztül szeretnénk megismertetni széles körben az Arad megyei magyarság jelenét és jövőjét, gondjait, sikereit és terveit. Szívesen fogadunk ötleteket, tanácsokat, észrevételeket és jobbító szándékú bírálatot is.

Tudjuk, az ötletünk nem világmegváltó. Sőt, Ady szavait idézve, nem fogunk „… Dévénynél betörni új időknek új dalaival.”De szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy közösségünk a kihívásoknak megfeleljen, a megmérettetéseken mindig kellő súlyúnak találtassék és hagyományainkhoz híven vallja a költővel együtt:

,,Mégis győztes, mégis új és magyar.”

Király András, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke

 

 
       
   
© 2010 - www.rmdszarad.ro