Farkas Viktória átvette az Ezüstfenyő-díjat

Szombaton, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülése előtt átadták az Ezüstfenyő-díjakat, ahol Farkas Viktória is átvette a jól megérdemelt díját.

photo: Gönczy Tamás

Farkas Viktória Arad megye legmagyarabb falujának, Kisiratosnak a szülötte. Véleménye szerint ez a tény s az iskolái határozták meg magyarságtudatát.

Szakmája, munkája – egy minőségellenőrző nemzetközi cég nyugat-romániai minőségi felügyelőjeként – a mezőgazdasághoz köti. Ezért is természetesnek érzi, hogy aktívan részt vesz a gazdamozgalomban. Elnökségi tagja az RMDSZ Arad megyei szervezetével szorosan együttműködő Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének és szervezője az Aradon évente megrendezésre kerülő „magyar-magyar” gazdatalálkozóknak.

1993-ban lett tagja  a Máltai Segélyszolgálat aradi szervezetének, amelyet 1998 és 2000 között alelnökként, 2000 óta pedig elnökként vezet.

Az RMDSZ-nek megalakulása, 1989 óta tagja, s most – három évtized múltán is – egyik legaktívabb tisztségviselője. 2001-ben az aradi szervezet Mosóczi-telepi kerületi szervezetének elnökévé választották, 2005 óta pedig az Arad megyei szervezet Területi Képviselők Tanácsa szociális szakbizottságának elnöke és amolyan élő kapocs az RMDSZ és az egyházaink között. Az RMDSZ-ben végzett munkájának legfontosabb eredményének a fiatalok sikeres bevonását tartja a „mozgalmi” munkába.

Mindent összevetve Farkas Viktória az a típusú ember, aki agilis, folyton tesz-vesz, rendez, intézkedik és mindezért soha nem vár el dicséretet.

photo: Gönczy Tamás

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük