Winkler Gyula ellátogatott Arad megyébe

Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő április 6-án, szombaton Arad megyébe látogatott. Első megállója Bélzerinden volt, ahol találkozott Faragó Péterrel, az RMDSZ Arad Megyei Szervezet elnökével és Haász Tibor polgármesterrel, illetve a helyi véleményformálókkal. Közösen elbeszélgettek az Európai Unió aktuálpolitikai kérdéseiről.

Ellátogattak Vadászara is, ahol a református templomban találkoztak a helyi érdeklődőkkel, akikkel a kulturális értékekről és azoknak megőrzésének a fontosságáról beszélgettek.

A következő megálló Simonyifalva volt, ahol 16 órától Winkler Gyula lakossági fórumon vett részt. A fórumon beszámolt eddigi tevékenységéről és fő célkitűzéseiről.

„A következő időszakban három fontos célkitűzésünk van. Elsőként az, hogy május 26-án erős Kárpát-medencei magyar képviseletet kell elérnünk, minden erdélyi magyar számára világossá kell tennünk, hogy az EP-választás számunkra nemzeti ügy. Az összetartás nagyon fontos, hiszen a Bánságban és a Partiumban, a szórványban és a tömbben élő magyar közösségek érdekei azonosak, ezt Európában is el kell mondanunk képviseletünk által. Kiemelt célunk, hogy folytassuk fejlesztéseinket, európai forrásokat felhasználva. A következő hónapokban azért kell szövetségeseket keresni a megújult Európai Parlamentben, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) számunkra kedvezően változzon, az erdélyi gazdák ne veszítsenek, hanem nyerjenek a KAP átalakulásából” – fejtette ki Winkler Gyula.

A nap utolsó megállója Kisiratos volt, ahol Korondi Józsa Erika, polgármester és a helyi önkormányzati képviselők fogadták Winkler Gyulát és Faragó Pétert. A kultúrotthonban 19 órától lakossági fórum kezdődött, ahol szép számban megjelentek a helyiek és környékbeliek. A fórum kötetlen beszélgetéssel zárult. A képviselő úr minden kérdésre szívesen válaszolt, amelyek többnyire a gazdaságpolitikáról és az autonómiáról szóltak.

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük