RMDSZ-álláspont a büntetőtörvénykönyv sürgősségi módosításáról

rmdsz_logo_uj            Nem értünk egyet a kormány döntésével, amely sürgősségi rendelettel módosítja a büntetőtörvénykönyvet (Btk) és büntetőeljárást. Kitartunk a korábbi álláspontunk mellett: ezt a törvénykönyvet a parlamentnek kell módosítania megfelelő vita után.

          Aggályosnak tartjuk, hogy a kormány kapkodva, ,,lefekvés előtt” döntött ebben a kérdésben, mint ahogyan azzal sem értettünk egyet, hogy tavaly májusban az akkori technokrata kormány szintén sürgősségi kormányrendelettel módosította a Btk-t. Akkor többek között az ügyészt a bíró felé helyezte, megalapozva ezzel az ügyészi állam kialakulását. Emiatt 2016-ban senki sem tüntetett.

Az emberek mostani felháborodása jogos, a kormánynak nem lett volna szabad megkerülnie a parlamentet. Sürgősségi rendeletekkel nem lehet országot vezetni, kormányozni. Bebizonyosodott, hogy minden alkalommal, amikor sürgősségi kormányrendelettel próbálták rendezni ezt a kérdést, hibás döntéseket hoztak.

A Btk-t módosítani kell, hiszen ez jelenleg legalább negyven pontban alkotmányellenes.

Politikai akaratra és bátorságra van szükség, hogy ezeket a korrekciókat elvégezzük, hiszen, akik eddig módosítani próbálták, azokat támadások érték. Mi azt támogatjuk, hogy a képviselőházban sürgősségi eljárással vitassuk meg, az alkotmánybíróság döntésével hozzuk összhangba a két törvénykönyvet.

 

az RMDSZ Arad megyei Szervezetének sajtóközleménye

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük