Leadta parlamenti jelöltjeinek listáját az RMDSZ Arad megyei szervezete

kepviseloi-es-szenatori-lista-leadasa-3Kedd délután iktatta az Arad Megyei Választási Irodánál képviselő- és szenátorjelöltjei listáját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete.

Az 1989-es rendszerváltás óta 2012-ig mindig rendelkezett képviselettel a bukaresti törvényhozásban az aradi magyarság, négy éve azonban elveszítette a parlamenti mandátumot. Az új választási törvény azonban ismét listás szavazást ír elő, ami esélyt teremt arra, hogy december 11-én az Arad megyei magyarság újból bejuttasson jelöltjei közül valakit a parlamentbe. „Több lehetőségünk van felmutatni azt az egységet, azt az összefogást, amire igazán szükséges ahhoz, hogy visszaszerezzük a parlamenti képviseletet. Az a célunk, hogy az erdélyi magyarság egy erős parlamenti jelenléttel rendelkezzen, azon belül pedig az Arad megyei magyar közösségnek, a mi helyi érdekeinknek a képviselője is legyen ott – fogalmazott Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, a képviselői lista vezetője. – A várva várt decentralizáció sajnos még nem valósult meg, még mindig Bukarestben dől el, hogy milyen az oktatásunk színvonala, a béreink, nyugdíjaink mértéke, hogy kultúránkant miként tudjuk ápolni, ezért fontos, hogy ott legyünk és erős szavazóbázis álljon mögöttünk.”

Arad megyét összeset hét képviselőházi és három szenátusi mandátum illeti meg. A megyei RMDSZ-szervezet – a póttagokkal együtt – teljes listát adott le a választási irodánál, ahol áttanulmányozzák az iratcsomókat, és 48 órán belül értesítik a szervezetet, hogy rendben találták-e a jelöléseket.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének képviselőjelölti listája sorrendben: Faragó Péter, Bognár Levente, Sipos György, Haász Tibor, Kovács Imre, Jámbor Ilona, ifj. Zágoni-Szabó András, Pál Norbert, Péró Tamás. A szenátorjelöltek listája: Király András, Cziszter Kálmán, Korondi-Józsa Erika,  Erdős Bálint, Papp Attila.

 

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük