Ismét magyar előkészítősökkel teli osztályterem Zimándközön

A 2018-2019-es tanévnyitó különleges volt a zimándköziek számára, hiszen 2011 óta nem működött az elemi magyar iskola, idén viszont újra megnyitotta kapuit és teli osztályteremmel fogadta a pedagógusokat és a meghívottakat. Az egybegyűlteket Lehoczky Attila iskolaigazgató köszöntötte és kifejezte háláját a sok támogatásért, amit kaptak azért, hogy az iskola újra működhessen, illetve, hogy fel tudták újítani az épületet az óvodával együtt: „Úgy érzem ezzel visszaadtunk valamit a közösségnek és kijavítunk egy hibát!”.

dsc00212

Az örömteli ünnepségen részt vett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes, Dorel Vidran polgármester, Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Szabó Péter zimándújfalusi plébános.

Faragó Péter parlamenti képviselő ünnepi beszédében elmondta, hogy ez az esemény mennyire fontos az Arad megyei magyarság számára:

„Örülünk, hogy ez az épület ismét gyerekzsivajtól hangos. Nem volt egyszerű, de sokan tettek azért, hogy az iskola újra működjön. Ez a dolog mindenki számára jó, hiszen a gyerekek helyben tudnak tanulni magyarul és nem kell ingázniuk. Remélem ez így fog maradni sok éven keresztül!”

dsc00241

Az ünnepség végén Faragó Péter parlamenti képviselő és Lehoczky Attila iskolaigazgató átadta az előkészítősöknek a tanszercsomagot, amit a „De nehéz az iskolatáska!…” program keretén belül kaptak az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület jóvoltából.

dsc00282

Facebookby feather

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük